Dagi vagyok! Vállalod?

Amikor valakire gondolunk, különböző dolgokra asszociálunk. Nekem egy veleszületett betegségem, hogy az embereket állatokhoz, növényekhez, vagy mesefigurákhoz hasonlítgatom. Így lett Bea póniló, Thebe vakond, Botti Garfield, de vannak körülöttem medvék, pockok, csirkék, hódok, és majmok is szép számmal.

A másik betegségem a zene. Muszáj kötnöm zenéket emberekhez, de ha nem görcsölök rá, akkor is tudat alatt eszembe jut az illető egy-egy dallam hatására. A gimis barátnőim az Oasis- Wanderwall című számával párosulnak. Flóra a Pocsolyába léptemmel. Bea Ziggy Marleyvel.  Az exem a Republikkal, Thebe Bruno Marssal. Ha szomorú vagyok, akkor szomorú zenét hallgatok. Ha vidám, akkor vidámat. Ha önbizalom hiányos, akkor felturbózó dallamokra vágynak a füleim. A zene körülvesz minket, nem tudod kikerülni. A ritmus mindenhol jelen van. Amikor megszülettél, az orvosok rádiót hallgattak. Amikor sírtál anyukád énekelt neked. Amikor produkáltad magad a família előtt akkor zenére táncoltál. Amikor tini voltál, akkor a slágerekhez menekültél a szüleid elől. Az első szerelemnél belebuzultál a nyálas zenékbe. Amikor férjhez mész, vagy megnősülsz muzsikára vonulsz be. Amikor meghalsz, siratódalra temetnek el.

Általában minden pasimmal volt közös zenénk, de legalábbis olyan, amit én annak gondoltam. Így emlékeztet a Bolond zenész, a Nem kell más, a Lopott könyvek, az Az légy aki vagy, vagy épp a Szeretni valakit valamiért egy-egy jó numerára, nagy szívfájdalomra, vagy egy összetört álomra.

A zenének ereje van, minden közhely nélkül. Elér, hogy vidámabb legyél, hogy ráhangolódj valamire, hogy túllépj valamin. Ha rátok gondolok, akkor James Blunt, vagy épp Moto Moto dübörög a fejemben. :) Nem akarom a postot a „zene nélkül mit érek én?”-nel befejezni, vagy a „zene az kell” kezdetű klasszikussal. Legyen inkább egy idézet Müller Pétertől, és így ügyesen kikerülöm a frappáns befejezést :)

"Minden szép zene és jó sor egy pillanatra felébreszt. Ne feledd: ha így élsz, te is művész vagy, akkor is, ha nem tudsz festeni vagy verset írni. Az élet művésze vagy. Mert a legcsodálatosabb műalkotás mégiscsak te magad vagy. És az életed."

Pápuszi

Zsuzsi

Valakit elveszteni sosem könnyű. Még akkor sem, ha nem volt minden nap része az életednek. Vigyázzatok a szeretteitekre, mert nem tudhatjátok, mikor alszanak el örökre, és mikor kell egy örökkévalóságot várnotok, hogy újra láthassátok őket…

Ma tudtam meg egy nagyon rossz hírt. Ledöbbentem. Lemeredtem. Lefagytam. 21 éves vagyok. Az egyik legelső barátom 26 éves volt. 2011. január elsején éjjel elaludt, és nem ébredt fel többet.

A mi szerelmünk nem mai csirke :) 15 éves voltam, igazi diák szerelem. Miatta szerettem meg a rock zenét, miatta lettem „rockos”.:) Magas, vékony, jóképű, nagytenyerű. Kalauz volt. Vagyis akkor még csak tanult. Egy hónapig jártunk. Nem nagy szám. De egészen tavaly december 31-ig pár havonta mindig váltottunk egy-két sms-t. Sosem veszítettük el egymást. Egy napon születtünk. Ő is oroszlán volt, mint én. Ezért nem működött. Meg, mert fiatalok voltunk. De elment. És nem tudom, hogy kell reagálni. Nem tudom milyen elveszíteni valakit, aki része volt az életemnek. Vagyis, de persze, meghalt nagyapám, haltak meg rokonok. De ez másfajta fájdalom. Nem üresség, mert nem voltunk napi kapcsolatban. Inkább felfoghatatlan. Szörnyű. Borzasztó.

Pár hónapja, talán egy, hogy újra írtunk egy-két üzenetet. Olvasta a blogomat, és tetszett neki. Csak ezért írok most itt, mert azt képzelem, hogy ahol ő van most, ott is van internet. :)

Szia Sanyi!

Sajnálom, hogy nem találkoztunk. Sajnálom, hogy lemondtam a múltkori kávét, és sajnálom, hogy nem búcsúzhattam el a mostani énedtől. Mindig a szívemben maradsz, úgy ahogy mindig is ott voltál. Gyújtottam neked gyertyát a lapodon, ahol a többi ismerősöd, de úgyis utálnád, mert a mocskos kapitalizmus ebből is pénzt csinál. :) Nagyon vigyázz magadra, öleld meg helyettem is Che Guevarát, és mindig rád gondolok ha a Lopott könyveket hallgatom. Még találkozunk Béla!

Puszi

Gizi

Már megint csókolózunk… Remélem, nem unjátok a témát, mert mindamellett, hogy most is erről szeretnék írni, kihívás is, mert azt mondtam az egyik barátomnak, hogy egy témát többféleképpen is fel lehet dolgozni. :) Íme.

A nyelveket, és az azzal való érintkezéseket 5 csoportba tudom sorolni.

1. Rövidnyelvűek

            Nem, ők igazából nem azok, csak bátortalanok, és nem merik átadni magukat a nyelvelés örömeinek. Az exem volt ilyen. Az első csókunk így nem volt túl lelkes. Nem, nem kell öt méterre kinyújtani, és ledugni a torkomon, de ha attól tartasz, hogy leharapom bele se kezdjünk. Csókolózni nyelvvel kell, muszáj használnod. A nyelved hegyét pedig, mármint ha a szájpadlásod közepéig tolod csak ki, nem tudom értékelni.

2. Hosszúnyelvűek

            Nem, ők igazából nem azok, csak túl bátrak. Azt hiszik, hogy a minél jobban kidugott nyelv egyenesen arányos a jó csókolózással. Ha te is így végzed a dolgod, hát ki kell, hogy ábrándítsalak. A torkomat nem neked, pontosabban nem a nyelvednek tartom fent. A kedvencem a kategóriában, amikor bedugják a szádba a nagy húsos nyelvüket, és elvárják, hogy én nyalogassam meg csókolgassam. Wáh. Belegondoltam, és elment a kedvem az ebédemtől. Ki kellene fejleszteni az ilyen nyelv-pótlókat. Azt hiszem, hatalmas sikereket érnénk el a fogyókúra területén.

3. Arcnyalók

          Én szeretem a szenvedélyes csókot. Tényleg. De mint ahogy mindennek, így a kis nyelvednek is megvan a helye. Ami nem feltétlenül a kis orcámon leledzik. Én egyébként is undorodom a nyáltól, ha Tibi bosszantani akar, akkor megnyal valahol. Öhm… persze nem olyankor, nem ott, és nem úgy. :)

4. Már majdnem…

            Van hogy minden passzol. Nem túl rövid, nem túl hosszú, nem túl nyálas. Izgága, de nem propeller, finom nyugodt, de nem egy darab hús. Csak valami… valami nem passzol. Leendőbeli szponzorban bízva úgy is mondhatnám, nincs meg benne az X faktor. Ez az a típus, akivel nem lenne semmi baj, akivel le tudod élni az életed, nem gátol a majdnem szuper csók. De ugye, csak majdnem…

5. Hmmm

            Számomra a szuper csók olyan, hogy beleremeg a lábam, a testem, zavarba jövök, és megőrülök. Úgy szoktam mesélni a barátnőimnek, hogy olyankor tele van a szám a másik nyelvével. Amikor nincs üresség, amikor csak a puha másikat érzed. A szuper csók mindent elfeledtet, mindent megmozgat, és rögtön ítél.

Rögtön eldönti, hogy mi lesz a dologból. Csak egy csók, és kész. Egy éjszaka és kész. Egy kis fejfájás, és sok csókcsata. Egy csókban benne van minden. A másik egész lénye. Én nagyon szeretek csókolózni. Annyira, hogy nem érdekel, hogy ebben a rövid blogban 50X leírtam a csók szót. :) A csókolózást nem lehet semmibe venni. A csókolózásról énekelnek. A csókolózásról beszélnek. A csókolózást várják, legyen az egy kemény néger száj, egy meghitt szerelmes csók, egy lopott kis semmiség, vagy egy első, megborzongató.

Puszimuszi

Zsuzsi - a macsódémon

Fene az elégedetlen fajtámat. Unatkozom. Úgy volt, hogy ma este színházba viszem az uram. Kiöltöztem, nadrágkosztüm, gyöngysor, egyenes haj, Tibin nyakkendő, állati volt. El is indultunk. Aztán persze az utolsó pillanatra hagyott trónolás, és az ingkeresés addig tartott, hogy természetesen lekéstük a helyi járatot, amivel még odaértünk volna. Zsuzsi pedig utál késni, főleg színházból, tehát hazabattyogtunk…

Persze csalódott voltam, vagyok főleg, mert egy ideje nem voltunk sehol. És nagyon klassz itthon, kettesben főzőcskézni, meg tévézni, meg szerelmeskedni alkalom adtán, de azért néha mennék… Mert hát feszült vagyok, többet dolgozom, tervezgetek, és jó kiszakadni olykor. Hát persze most sem jött össze, én dühös voltam, nem Tibire, hanem a szituációra, ő mérges volt magára, aztán mártírkodott amit utálok, én elkezdtem dolgozni, ő lefeküdt, aztán persze már nyolc előtt elaludt. Remek szombat esténk van újra. Nem, mondom újra, nem rá haragszom, hanem a szituációra, és utálom ezt.

A barátaim ma buliznak. Én Való Világot nézek. A barátaim ma berúgnak, és kiengedik a fáradt gőzt. Én az ujjammal eszem a baracklekvárt, mert lusta vagyok kimenni kiskanálért. A barátaim teljesen jogosan magukra költik a nehezen megkeresett pénzüket, én kenyérre. :) Nincs ezzel baj, csak unom picit, és úgy várom a márciust, mint a messiást, amikor megkapom az első normális fizetésem, és az összes mellékes pénzt, ami jár nekem, ha aktív hallgató vagyok.

Jahj de nem szeretek panaszkodni, de ez a szombat azt hiszem erről fog szólni. Meséltem már azokról a bizonyos esetekről, amikor jólesik magunkat sajnálni. Ez egy ilyen este. :)

Történtek azonban mostanában jó dolgok is velem, amikre igyekszem most összpontosítani és nem lesírni a tökéletes sminkem, ami kissé furán hat Tibi melegítőnadrágjával, és a nemrég túrt lila csíkos pólómmal, de kicsire nem adunk. Ilyen jó dolog például, hogy megint írtatok páran, akiket nem ismerek, hogy szeretitek az írásaim. Ennek tényleg nagyon örülök. Ti vagytok a habok a tortáimon. Mert egy torta nekem ám nem elég. :) Aztán túrtam is a héten, és nagyon eredményesnek bizonyult. A mérlegem egy farmer, amit még sosem sikerült kikutatnom a bálarengetegből, egy bő nadrág, ami valami eszméletlenül szépséges, egy mellénypulcsiféleség, és egy Tibinek ugyan nem tetsző, de borzasztó aranyos rózsaszín pöttyös pizsamanadrág. Jah tudom, lebuktam, hogy nem csak a kenyérre költök :) De ez az egyik legolcsóbb megoldás a költekezésre, és a látványos változtatásra.

Ma hazaugrottam, mint már tudjuk feleslegesen a kosztümömért, és régóta most voltam egyedül nagyimmal. Megkérdezte, hogy szeretem-e Tibit. :) Cuki volt. Nem igazán tudok vele a szerelmi életemről beszélni, mert egyszerűen felbosszant, ha valamiben nem ért egyet.

Rá kellett jönnöm, hogy olyan vagyok, mint a gyerekmodelleket nevelő szülők. Amit ők nem tudtak megvalósítani az életükben, azt a gyerekükre erőltetik. Én így vagyok Beával. Ha látok egy ruhát, vagy valamit, és nekem nagyon tetszik, de óriásméretben nem gyártják, akkor megveszem Beának, akinek az XS-es ruha a megfelelő :) Ma is vásároltam neki. Mondjuk elkértem az árát, de a jó sztájlisztok ilyenek. :) Láttam az egyik remek kínai áruházban egy gyönyörű cipőt. Rózsaszín. Magas sarkú. Szövettel bevont. És 900 Ft-ot kértek érte. Nem lehetett ott hagyni. Persze 36-os volt a legnagyobb. Ki kellene fejleszteni a nagyobb méretű kínaiakat is. Lehet elutazok, és szétszórom ott az ivadékaimat, hagy tanulják, hogy Guliverné is felvenné a szép cipőt. 39-es a lábam, tehát … na mindegy. Szóval megvettem, beviharoztam a stúdióba, odaadtam lelkesen… és…és…és… hááát… cuki.. Anyád. Sőt, még az éterbe is kifigurázták.. Hálátlanok:) Pedig tényleg szuper szép…

A hetem mérlege tehát egy munkaszerződés módosítás ígérete, amiért másfél évig gürcöltem. Ámen. Aztán felvettem a tantárgyaimat, így újra aktív hallgató lettem. Ámen. Szereztem két nadrágot, ami nagyon klassz mert kb. 500 Ft-ért hozzájuk jutottam, és azt figyelembe véve, hogy az utolsó farmerem 6000 volt, így mindenképp sikertörténet. Ámen. Vettem Beának egy cipőt, Tibinek egy pulcsit. Főztem sokat. Kb. 5X kifestettem a körmeimet. Majdnem elmentem színházba, és majdnem szerelmeskedtem utána a párommal. Végignéztem a Való Világot, tudom, hogy Alekosz kit hívott ki, tökéletes a sminkem, és bekaphatja a sors, hogy szombaton itthon ülök egy alvó medvével, és egy fél üveg lekvárral. Na most Ámen.

puszi

Zsé

Az, hogy valaki mennyire vonzó, elég sok mindentől függ. Persze a diszkós, jahj de megdugnálak vágyakon túltekintő dolgokra gondolok. A kisugárzásról, meg az apró dolgokról órákig lehet beszélni, mégis sokan elfelejtik mi is fontos igazán.

Gimiben volt egy osztálytársam. Egy aránylag jó alakú lányról van szó, aki még csinos is lehetett volna. Nem tudtuk sosem, hogy miért, hiszen a családjából kiindulva otthon nem ezt a példát látta, de sosem adott magára. A kevesebbnél is kevesebbet foglalkozott a hajával, és igen, a higiéniával is voltak gondjai. És hát milyen a gyerek? Persze, piszkálták. Ettől még jobban befordult. Még kevesebb igénye volt a változásra, még inkább összeszottyadt. Pedig mondom újra, egy vékony lányról beszélünk.

Az egyik barátnőm, no nem annyira, mint én, de hiába szépítjük nem 40 kiló. Ám itt szögezném le Dorkó, nem vagy dagadt. Egyébként is tudod, hogy utálom ezt a szót. Tehát ő vetett fel egy problémát. Miszerint vannak lányok, akik látszólag csodásak, illatosak, hamvasak, közben pedig nem csak a velejükig, de a ruha alatt is rohadtak. Előferdül.

Oké, nem dobom az első követ. Akármilyen igényesek vagyunk, és akármennyit is adunk magunkra, mindenkivel megesik, hogy kéne, de még egy napot húzza a hajmosást. Vagy ki kellene mosni ezt a felsőt, mert egy hete volt rajtam, de most semmi mást nem tudok elképzelni magamon, hát felveszem. Ez természetes. Ettől még nem vagy igénytelen. Csak hát érdemes belegondolni, hogy a buliban meglátsz egy parfümfelhőbe burkolózó kislányt, egyenes hajjal, csillámos felsővel, aránylag jó seggel, és ráhajtasz. Mármint persze nem te, hanem egy átlagos pasi. J Tehát ráhajtasz, szagolgatod a kölnijét, é csak azt, mert mást nem érzel, ölelgeted az, újra mondom, kölni szagú felsőjét, simogatod a fénylő haját, és csókolod a száját. Mind emellett ott áll egy lány a sarokban, finom illattal, frissen mosott cuccban, és nem a zsírtól csillogó hajjal, de mondjuk 10 kiló plusszal. Felszínes majom vagy tudd meg!

A külső az első, ezt én is aláírom. Olyan nincs, hogy nem számít. De akárhogy is veszem, ez az igényesség dolog annyira transzszexuális, hogy a külső, és a belső érdemekhez is sorolható. Tehát nem értem, hogy miért nem vesszük komolyabban, mint a darázsderekat, és az abnormálisan hosszú lábakat?! Nem, a barátnőm nem szokott a sarokban állni, és szomorkodni, csak bosszantják ezek a lányok. Mint ahogy engem is. Mert milyen a férfi? Segg, cici, és ennyi. A tárgyakról már írtam. Igen, előfordul velünk is. De csajozz ésszel. Úgy értem jobb egy lapostetűs fütyivel ébredni, mint egy puha popsit, vagy pocakot ölelgetve? Költői kérdés volt :)

Végezetül minden kritika, és rosszindulat nélkül, egy kis öniróniával megosztom veletek a kedvenc viccem:

-Miért jó dagi nővel lenni

-Télen melegít, nyáron árnyékot ad!

Puszi

Zs-ügynöknő

Olyan sok dolog van, amit kapásból elítélünk. Persze ha leásunk a mélyére, vagy ne adj’ isten velünk is előfordul, akkor már más megvilágításba kerülnek a tények. Most a sok ezer ilyen probléma helyett csak egy valami emelnék ki, a megcsalást. Bizony, jön a fekete leves…

Mint már számtalanszor leírtam, én rossz lány vagyok, akarom mondani voltam. Nem egyszer, és nem kétszer fordult elő velem az életem folyamán, és az én esetemben nem feltétlenül a partnerem hibájából. Sok ember azt hozza fel mentségül, hogy nem kap eleget otthon ebből vagy abból, már nem szereti igazán a partnerét, de még ott az összetartó kapocs.

Az én problémám mindig az önbizalom volt. Olyan ez, mint egy drog. Van, de még többet akarok. És bizony egy-egy ilyen kicsapongás nem kevés arcméretnövekedést indukál. Az én indokom ez volt. Nem szép, de megtörtént. Persze az utóélete a dolgoknak mindig sokkal rosszabb, és hiába a pillanatnyi örömszerzés, a következmények sötét fellegét nem tudják eltörölni. Ám a mai napig azt vallom, hogy jól tettem, amiket tettem, mert magamra figyeltem, és nekem ezekre szükségem volt. A szerelem önzetlen dolog, mondják a nagyok, de szerintem igenis hogy önző. Nem azért vagy valakivel, hogy neki boldogabbá tedd az életét. Azért vagy vele, mert ő azzá teszi a tiédet.

Mások persze más indokokkal járnak félre. Már nem szerelmesek, de ott van például egy gyerek, aki miatt nem akar mindennek véget vetni. Vagy fél a párjától, és az a pár óra, amit a szeretőjével tölt megnyugvást jelent számára. Esetleg nem jó a szerelmével a szex, de a testiség miatt nem akar véget vetni a dolognak. Számtalan érv, és mondvacsinált indok létezik a témában. A legfontosabb persze, hogy mi magunk elhiggyük az igazság tartalmát.

Az egyik barátom igazán helyes pasi. Nem kiemelkedően, és remélem ezen nem sértődik meg, de mindenképpen a : hmm nem rossz, sőt-kategória. Pár éve volt egy komoly kapcsolata, egy igencsak diktátor lánnyal. Annak vége lett, és azóta üres minden. Persze a szerelem már elmúlt, talán már újra sem kezdené, megváltozott ő is. De ez a kapcsolat volt a legmeghatározóbb, így hát jelenleg úgy érzi képtelen újra komolyan, vagy, ahogy én mondanám sávosan szeretni. Az úriember okosabb, mint én voltam, mivel ahelyett, hogy lenne mellette valaki, és őt csalogatná, nem kezd komolyba. Rátért a foglalt lányok palettájára. :)  Az étel finom, meg se kell főzni, kihozza a pincér, megeszi, aztán hazamehet. Persze nem fizet, azért itt nem tart a dolog :) Ítéljük el? A gyorséttermi menü és az elegáns étterem között a legnagyobb különbség az ár. Baj az, hogy egy-két „olcsó” falatra vágyik? Ő így épülget. Persze a kérdés arra vonatkozik, hogy elítélhető-e az a személy, aki, habár tudja, hogy az aktuális menüjének van már szakácsa, mégis ő eszi meg a főfogást?

Mindenhez két ember kell. Ha valaki meg akarja csalni a párját, megteszi. Aki nincs abban a kapcsolatban, nem tudhatja igazán, hogy miért szánja rá magát. Beszélhetünk női, és férfiúi szolidaritásról, akkor végeredmény úgyis ugyanaz. Vagy elmondja őszintén, és esetleg azt mondod, hogy bocs, ez nem fér bele. Vagy vetít, megsajnálod, és megteszed. A vágynak hatalmas ereje van. A szexnek is. Nem hiába ilyen jó üzlet a pornó ipar.

Természetesen én is féltékeny nő vagyok. Normális esetben nem fogadnám el a párom ez irányú érvelését, de akkor is van egy elméletem. Szerintem kétféle megcsalás van. A testi, és a lelki. Ha csak puszta vágyról van szó, és ezzel az egy kalanddal letudod, elmúlik, jobban leszel, persze akkor is szemétség a másikkal, de jobb előbb, mint később. Elmondom, mire gondolok. Ha egyszer csak felüti a kapcsolatodban a fejét, hogy mással is lefeküdnél. Mondjuk, jön egy jóképű kolléga, aki felébreszt benned valamit. Odázd el? Vagy egy röpke megingásért rúgj fel mindent? Vagy várj vele, ábrándozz róla, és hagyd, hogy a vágy mellett más is kialakuljon benned? És ez az kedves mindenki, a másik megcsalási forma. A lelki. Amikor nem csak a testét kívánod, hanem mindenét. Lehet, hogy egyébként is kialakul. Lehet, hogy nem lesz megoldás az a pár óra. Viszont, ha igen, akkor feleslegesen borítottál volna.

Tudom, hogy nagy port kavarok. Tudom, hogy az őszinteség a legfontosabb. De kivel szemben? Fontosabb, hogy a pároddal legyél őszinte, mint magaddal? A szerelem nem önkéntes munka. Komolyan megdolgozol az eredményért. Ha pedig a prémiumhoz, vagyis a teljes, és boldog élethez egy kis plusz munka kell, hát tedd meg. A legfontosabb, hogy magaddal tudj elszámolni. A matekórákon már túl vagyunk. Senkit nem érdekelnek a részösszegek, csak a végeredmény számít.

Puszimuszi

Zsuzsanna - a megbotránkoztatóördöglány

Az első randi mindig várakozással teli. Lesz-e közös témánk, át tudjuk-e hidalni a kínos csendet. Zavar-e a cigi füst, vagy tetszik-e amit iszik. Ki fizessen a végén, és hol fejeződjön be az esemény. A teltlányok-os oldalamon az ideális randi helyszín rublikámban a következő van írva: park -> kávézó -> kanapé. Könnyűvérű lennék? Lehet. Rutinos? Naná! De mi van a nagykönyvben? Legyen szex, vagy sem?

Jah, hát lebuktam. Igen, én nem szoktam sokáig kéretni magam. :) De erre is van egy külön elméletem a „ribanc” jelző minden lehetséges kizárása mellett. Ha egy pasi agyba főbe szexszel, akkor ő macsó. Ha egy nő, akkor ribanc. Az emancipáció bekaphatja, ha csak eddig értünk el 2011-re. Ugyanolyan jogom van kiélvezni a randim végét, mint egy pasinak. Pont.

Nem rég az egyik barátnőmmel esett meg a következő sztori. A leányzó, elég sokban hasonlít rám temperamentumilag. :) Úgy értem, ő is szereti elkapni a férfiak legnemesebb szervét. :) Akadt ám a közelmúltban egy dicső lovag. Daliás, okos, és az én szememmel is irtó szexi. Első randi, kávé, klassz beszélgetés. Az este akár hősnőnk lakásán is befejeződhetett volna, de ő kivételesen nem adta be a derekát. Ellenállt, habár a hercegünk elég egyértelmű jeleket pulzált felé. Várva a következő randit, önmagával megelégedve hajtotta álomra fejét a leányzó. A nagy nap előtt azonban váratlanul lemondásra került a megbeszélt randi, és az óta valahogy a fiú nem igazán aktív a jelentkezést illetően. Persze barátném, akit egyébként sem áldott meg sok önbizalommal a mindenható, azon morfondírozik, hogy most mi lett volna jobb? Egy újabb éjszaka valakivel, ami persze, biztos nagyon klassz lett volna, vagy mivel a fiatalember nem csak testileg volt tetszetős, hanem agyilag is, jobb, hogy rögtön kiderült a farok specifikus gondolkodása. Mindenesetre nekünk, faképnél hagyott nőknek jogunk van ezek után látatlanban is kispöcsűnek titulálni az illetőt.

Egy másik barátnőm, és én is jó párszor jártam már úgy, hogy megtörtént, aminek meg kellett, és végül másnap már nem is keresett az állat. Jó, volt, hogy csak én nem vettem fel, de akadt, hogy én szerettem volna folytatást, ám ő nem így gondolkodott. Vallom, hogy nincs gond az egyéjszakás kalandokkal, amennyiben mind a két fél erre vágyik.

Az exemmel, aki mint már említettem az eddigi legkomolyabb dolgom volt az életemben, már első nap szexszeltünk. És tessék. Még a kezem is megkérte :) Tehát nem lehet sarkalatosan ahhoz a véleményhez ragaszkodni, hogy mindenképp 2 hétig túráztatni kell a pasit mielőtt megkaphat minket.

Thebe-vel volt az eddigi leghosszabb ideig tartó „barátkozás”. A harmadik randin csókolóztunk először. Fura volt:) De jó is. Változatos. Mondjuk nem gyakran fordult elő velem ilyen. :) Okkal.

Én azt vallom, hogy ha adott szituációban két ember ugyanarra vágyik, akkor nem kell visszafogni magukat. Ám ehhez kell egy bizonyos hozzáállás. Mert nem engedheted meg magadnak egy gyors szex után, hogy az egész életed eltervezd vele. A nem szabad azonnal kiadni magad-elvet is másképp értelmezem. Más valakivel szexszelni, és más szerelmeskedni. Nem hiszem, hogy ezen állna, vagy bukna egy olyan kapcsolat, amiből bármi is kisülhet. Természetesen megértem, ha valaki várni akar, nem mindenki olyan szajha, mint jómagam :)

Az első randis szex alanyfüggő. Akinek belefér az értékrendjébe, annak senki nem fogja levágni a péniszét, vagy egyéb más szervét, ha megteszi. Az első randis szex zsákbamacska. Ami izgalmas. Ám, ha ennél a hasonlatnál maradunk, akkor mit szolnál egy olyan zsákocskához, aminek mondjuk ékszerdoboz alakja van. Hetekig szorongatod, incselkedsz vele, de nem nyitod ki. Amikor pedig végre eljön a nagy nap, letéped a csomagolást, és belenézel, csak egy darab golyórágó van benne. Ami nem rossz, de egy gyémánthoz képest…

Puszi

Zs

Szuperjó dolog hazamenni, besüppedni a klassz kis ágyadba, begubózni a szobádba, és azzal tölteni az idődet, amit imádsz. Otthon minden sokkal jobb. Otthon jobb betegnek lenni, mint a munkahelyen. Otthon egyedül is lehetsz, és a szeretteiddel is. Otthon úgy rendezed be a környezeted, ahogy neked tetszik. Otthon minden szipiszupi. Otthon felpróbálgathatod a kedvenc ruháid, vagy épp az újonnan beszerzetteket illesztheted össze a régiekkel. Otthon minden sokkal kényelmesebb… Otthon…

Aztán persze otthon sosem túl hosszú a nadrág szára. Otthon nem csúszik le a slicced állandó jelleggel. Otthon nem szorít a cipő. Otthon nem kicsi a kabát. Az otthon bekaphatja…

Elhiteti velünk, hogy milyen klasszul nézünk ki, mi meg persze egész nap szenvedünk miatta. Hálátlan. Mi tettük ilyen széppé. Mi festettük, meg gletteltük a falat. Mi porszívózunk minden áldott héten, hogy ne kelljen szenvednie a poratkák csikizésétől. Erre tessék. Felháborító.

Az én szobám gyönyörű. Burgundi vörös falak, tükör, amit magam csempéztem, narancssárga falvédő, piros ágy. Szépséges. De mindig, érted? Minden egyes nap amikor ott készülődök, átver. Nem mutatja, hogy rosszul kentem fel az alapozót, hogy kilóg a kis szerelmi kapaszkodóm a blúz alól, vagy, hogy estére kínai méretűre sorvad a lábfejem a cipőbe. Nem tudom mit ártottam neki… Lehet, nem is az ufóktól kell félnünk, hanem a saját lakásunktól? Terrorizálnak. Ők a „Nézzenek csak ki bénán az emberek” klán tagjai, akik arra tették fel életüket, hogy minket szívassanak. Közben persze a pihe puha ágyikójukkal, meg a finom illatukkal csábítanak. Igen, azt hiszem a legjobb szó rájuk a prostituált.

Eme eszmefuttatás végeként elmondhatjuk, hogy baromi jól nézek ki, mert ma „csak” a nadrágom hossza nem tökéletes, és „csak” a vadiúj zöld mellénypulcsiféleségem szakadt el 4 helyen. Aztán amikor hazamegyek a – ne botránkozz meg! – kurva szobámba, elbeszélgetek egy kicsit vele, és próbálok kompromisszumra jutni. Ha megígéri, hogy csak heti háromszor fogok bénán kinézni, és cserébe vállalom, hogy hetente kétszer porszittyózok, és még a szennyesem is kiviszem. Majd szólok mire jutottunk a béketárgyalásokkal.

Addigis maradok bénán kinéző, ám lelkes bloggered:

Zsuzsánka

Az Életrevaló Fánkok Boltjában lélekszitán léleklisztet szitál a pék, abból süti a fánkot. Hanem a cukrot hol elfelejti, hol nem, hol tesz bele, hol nem. Jönnek a vevők, kérdezik: - Keserű fánk az élet? Vagy édes? - Én azt honnan tudhatnám - mondja a pék. - Meg kell venni, meg kell enni. Abból megtudhatják. /Mosonyi Aliz/

Elegem van már a hullámvasútos közhelyből, szóval ideje átpártolnunk a süteményes pulthoz. Az, hogy épp milyen szelet van a tányérodon az sokmindentől függ. A hangulatodtól, a viselkedésedtől, a körülményektől. Hihetetlen, de az időjárás is módosítja. Ha rossz kedvem van, akkor egyértelmű választásom a csokitorta. Hatalmas, édes, krémes, finom. Olyan, mint egy egyéjszakás kaland. Egy jó szex. Pillanatnyi megoldás ugyan, de abban a pár percben képes felszabadítani azokat a kis örömbuborékokat, amik a lelked legmélyén pihennek a rosszabb napokra várva.

Gyerekkoromban, és magányos tiniként, amikor csak ábrándoztam a nagybetűs életről, mindig a hatalmas, felhőtlen, minden téren teljesen kielégítő boldogságról álmodoztam. Aztán ahogy teltek az évek, mint ahogy a szolizási szokásaim, úgy ez is megváltozott. Persze, tudom hogy az élet nehéz, rossz, igazságtalan, túl hosszú, vagy épp túl rövid. Az az igazán nagy probléma, ha az ember lánya csak áll, tátott szájjal, várja a sültgalambot, és közben elszalajtja a felé repkedő csokitortákat, kis kekszeket, egy-két korty finom koktélt...

Érdemes mindig csak a nagyra várni? A felmérések szerint a nőknek nem számít a méret! Akor hát miért is vagyunk tele annyi fapuncival amennyivel?! Kérem szépen. Oké, mindenkinek megvan a maga problémája. Mindenkinek a maga keresztje a legnagyobb, ezt is tudom. Szeretem sajnálni magam, persze, csak úgy mint te is. Néha kell, hogy összerogyva mondogassam, hogy úristen szegény zsuzsi, milyen szerencsétlen vagyok. De mi van akkor, ha felhív egy régi barát, és megkérdezi hogy vagyok. Vagy meglep a pasim egy szál virággal. Ne örüljek neki csak mert épp az önsajnálat tengerében fuldoklom?

Hiszem, hogy boldognak lenni a világ legjobb dolga. Hiszem, hogy a boldogság, akárcsak egy klassz PhotoShoppos projekt rengeteg rétegből épül fel. A barátaid, a szerelmed, a családod, a munkád, de még a helyes dátumkor érkező menstruációd is része ennek a nagy halmaznak. Vagy ha úgy tetszik, a fánkod tésztájának. Oké, összegyúrtad. Lehet, hogy egy kicsit kevés cukrot tettél bele, de ne izgulj, majd a tetejére szórsz porcukrot. Lehet, hogy csak egy fél zacskó liszted volt otthon. Kit érdekel? Majd lazább lesz a tészta. A legfontosabb a tésztában te magad vagy. Az élesztő. Nélküled lehet bármilyen friss a tej, lehet otthon 5 kiló liszt, és 20 kiló cukor, akkor sem lesz szép nagy, és lágy a tésztád.

Látnod kell hát, hogy a saját boldogságodhoz rád is szükség van. Amíg nem vagy hajlandó észrevenni a kicsi, ám de játékos elemeket, addig hiába várod a nagy bummot, vagy a szalagot a fánkodra, csak egy összeszottyadt tésztamasszát kapsz. Kell ez neked? Muszáj mindig a rossz dolgokon agyalnod? Szentül hiszem, hogy a rosszkedvben egy jó dolog van, a csokitorta. De jó hír, hogy a cukrászdában akkor is kiszolgálnak vele, ha mosolyogsz!

Puszi

Zsuzsi

Vannak elveim, amiket igyekszem nem megszegni. Például sosem veszek olyan cuccot, amit a 14évesek hordanak. Nem azért mert nem tetszik, hanem mert úgy érzem, nem állhatok be a sorba. Az nem az én stílusom. Aztán később persze beszerzem, mondjuk az ominózus fülvédőt, de sosem rögtön, amikor tombol a divatláz.

Vannak elveim, amiket áthágtam. :) Mind, hogy sosem hordok rózsaszínt. Jó, mondjuk amikor ezt mondtam, akkor még a feketekörmös korszakomat éltem. Azóta megjártam a leopárdmintás tűsarkúk poklát is. Ha a lábaim mesélni tudnának. Mi mindent magamra nem aggattam egy-egy hódítandó férfi miatt… Másik ilyen fogadalom, a műköröm ellenesség. Hát elég hamar megszegtem :) Gyerekkoromban az anyukám nagyon büszke volt rám, mert én nem rágtam a körmeimet. A nővérem is csinálta, ő is, és jóanyám mindig örömmel vágta a kis karmocskáim. Aztán persze milyen az ember lánya? Mindent eltanul a nagyoktól. Én is rászoktam, és a megerősítés kínjait még ma is nyögöm. Pedig évek óta leálltam a „szerről”.

A harmadik, amit sosem szegtem volna meg. Tényleg. Becsszó. De Bea… az a céda… Egyszer nagyon rossz napom volt, és lazítás kép elcipelt magával. Nem akartam bemenni. Gondoltam beszorulok. Vagy nem tudom majd bekapcsolni. Esetleg elnyomok valamit, és az egész átalakul egy űrkapszulává, majd kint kergetőzhetek az égi vadászmezőkön Lajkával, pedig utálom az állatokat.

Igen, jól sejted. Szoliba mentünk. Tele vagyok előítéletekkel. Nyilván mások is vannak ezzel így. Mert hát mit látunk a szoláriumos lányokból? Mindig csak a szélsőséget. A narancssárga embereket, akik betegre barnítják magukat, fittyet hányva az európai bőrtípusra. Jelentem két menettől ugyanolyan Hófehérke lettem, mint eredetileg. Az egyik alkalommal a tulajnőszemély volt bent, aki állította, az én bőrtípusom elbírja a második fokozatos barnítást. Amikor megmutattam neki a pocakom, amit szinte sosem ér nap, majdnem elájult. Néger volt az én is white power has szerkezetemhez képest. Rögtön adott egy prospektust, hogy ha legközelebb megyek (nem mentem) milyen programot kérjek, milyen bérletet vegyek, és milyen krémmel kenjem be magam a tökéletes hatás érdekében.

A szoliról mindenkinek van véleménye. Annak is, aki használja, annak is, aki néha betéved, aki elutasítja, és aki azt se tudja mi fán terem.

Persze van az árnyoldal. Harcolnak a bőrgyógyászok, az Uv-sugárzásért aggódok. Bevallom nőiesen nem értek ezekhez a szakszavakhoz, tehát elolvastam felfogtam, és a suliból jól ismert ctrl C ctrl V kombinációval eléd tárom. Íme:

„A szoláriummal vagy a természetes napfény általi barnulásnál az UV sugárzás bõrkárosító hatásai akkumulálódnak, összegződnek a bőrben. A károsodást fokozza, hogy a barna bõr még nehezebben barnul tovább, valamint hogy a barnaság egyáltalán nem véd a hosszú távú káros hatásoktól.
A szolárium más károsodásokat is előidézhet, mint kötőhártya-gyulladás, bõrpír, bõrszárasság. Számos gyógyszer (antibiotikumok, vízhajtók) és kozmetikumok emelik az UV iránti érzékenységet. Továbbá a szolárium kibocsátotta UV változást okoz a szervezet immunrendszerében is, bár azt még nem tudjuk, hogy ez a változás mekkora jelentőséggel bír.” /http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kiea/0/23259/1/

Jó, nyilván ezek sarkalatos pontok. És ez a bejegyzés feltehetőleg nem egy szolibarát tollából, klaviatúrából született. Mindenesetre be kell vallanunk, hogy vannak jó oldalai is a fénycsöveknek.

„Vitathatatlan a szolárium jótékony hatása a téli depresszió ellen, a zsíros bőr, a pattanásosság, az ekcéma és a pikkelysömör egyes eseteiben, többen mégis kozmetikai barnító hatása miatt látogatják rendszeresen a szalonokat.” /http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kiea/0/23259/1/

Zsuzsi álmaiban, ahol a Világbéke szorosan tőr előre a tervek között, a szoláriumról alkotott véleményem a következő:

Szolizni jó, ha ettől feltöltődsz, pihentet, és igényled a vele járó barnaságot. Szolizni nem jó az előírásokkal ellentétes módon, mint amikor ötegységnyire fekszel be kedves Csoff, és olyan a kis burád, mint a rák. Szolizni okosan kell, nem elfeledkezve az eredeti színedről. Klassz dolog, ha az afroamerikai kultúrát érzed sajátodnak, ám látod mi lett szegény MJ-vel is. A 80as évek végére anyáink már azt sem tudták milyen volt az eredeti hajszínük. Lassan már én is csak találgatom. Nem olyan vagány, ha a szőke, kékszemű, hamvas bőrű gyerekedet egy agyonráncolt, répaszínű 30 éves mami viszi oviba.

Puszimuszi

Zsuzsanna – a kapucsínókirálylány

UI: Február elsejétől új szerződésem lesz a munkahelyemen és lényegesen többet fogok keresni :))))))))))) Megéri várni… Csodák márpedig vannak :)

Simogatni csuda klassz dolog. Majdnem annyira jó, mint simogatva lenni. Amikor érzed a másik érintését. Ahogy végig simogatja a hajadat, aztán átér a hátadra. Lágyan cirógatja minden egyes domborulatod, a gerinced vonalát. A feneked lágy, és puha gödröcskéit. A combjaid, mámorító selymességét…. :)

Az érintésnek ereje van. És most nem feltétlen az erotikus, vagy intim jellegűekre gondolok. Kevés dolgot csinálunk közvetlenül a kezeinkkel, és amit mégis, azt nem becsüljük meg eléggé. A minap elfogyott Thebeeéknél a szivacs. Mosogatnom kellett, így kénytelen voltam a kezeimmel dörzsölni, kaparni, tisztítani. Teljesen elfelejtettem, hogy milyen érzés végig simítani egy üvegpoharat. A készítőjének – vonatkoztassunk el a tömeggyártástól az illúzió kedvéért - mennyi munkája, és törődése van benne. Mennyi tapasztalatot, szaktudást igényel egy-egy megmunkált használati tárgyunk?!

Van egy heppem. Vagyis még egy a többi 1000hez. :) Tegyük fel, hogy lehoztunk a padlásról egy dobozt, amiben régi könyvek vannak. Szeretem megsimogatnia  belső lapjaikat, mert mindig az jut eszembe, hogy lehet, hogy 20évig senki nem ért hozzájuk, és azóta én vagyok az első. Szeretem érezni a poros lapokat, amik ha mesélni tudnának, ki tudja, mikről árulkodnának… (Kicsit remélem, hogy mire nekem lesznek gyerekeim nem találják ki az emlékezet tv-t, mert, ha az én könyveim beszélni tudnának….)

Amióta divatba jött, majdnem mindenki, aki teheti szivacsot, vagy mosdókendőt használ a fürdéshez. Én kifejezetten rühellem. Szeretem a tusfürdő, vagy épp a szappan lágyságát, szeretek kezet mosni, és tusolni velük. Végig simítom a testem, érzem az apró redőket, érzem, ahogy a különböző olajok, és hidratálók hatására napról napra változik a bőröm. Ha pedig a szerelmemmel fürdök, élvezem, ahogy piruetteznek az ujjaim a testén, bizseregnek az ujjbegyeim a mozdulat közben. Persze ez is válhat napi rutinná. De egyszer, amikor épp fáradtan ücsörög, fejét előrehajtva, és épp küszködik, hogy most elaludjon-e a kádban, vagy szálljon ki azonnal mosakodás nélkül, mert annyira fáradt, akkor térdelje le mellé, és a néma csendben simítsd végig a gerince vonalát. Ne hallj semmit, csak az ő jól eső morgását. Figyelj az ujjaidra. Érezd a bőre tapintását, az illatát, érezd, ahogy a szerelmed az ujjaid végeibe tornyosul, és próbáld meg átadni mind azt, amit érzel. Hihetetlen. ( Ha szerencséd van, egy ilyen klassz kényeztetés után nem csak az ujjbegyeid fognak bizseregni :P )

A férfiak, akik mondjuk fával, fémmel dolgoznak, általában ezt nem nagyon tudják letagadni. A kezük kiszárad, megvágják, megkeményedik, érdes lesz. Jelenleg folyton az a kép van a szemeim előtt, mint abban a reklámban, amikor végigsimítja a csiszolt fa felületét a fickó. Lehet, hogy színészkedik, hiszen ez a dolga, de hidd el, hogy aki szívből csinálja a munkáját, neki is legalább annyi élvezetet nyújt ezeknek a tárgyaknak a tapintása. Személy szerint engem mindig is vonzottak a „munkás” kezek. Lehet, hogy mert én a PASIRA bukom, és nem a mai manikűröshöz járókra. Nem bántás, csak vélemény. :) Szeretem simogatni a fáradt, és meggyötört kezet. Azt az illúziót váltja ki, mintha az érintésemtől javulna, behegednének a sebek. Ki nem szeret istent játszani?! :)

Mint említettem az érintés csuda klassz dolog. Megérinteni a szerelmed, a gyermeked, az anyukád, a kutyád, a kedvenc könyved. Érinteni akkor igazán jó, ha kiélvezed, és akkor igazán kiélvezhető, ha szívvel teszed. Én most szívvel érintettem a klaviatúrát, kiélveztem minden egyes pillanatát, és ugyanezt küldtem a te egered görgetőjére is, hogy amikor olvasol, érezz engem.

Puszi

Zsuzsi

Ui: Szándékosan nem írtam a mosogatás közben a vadiúj manikűröm alá ragadt kajamaradékról, a poros könyvről, ami elvágta az ujjaimat, és a rosszul kiválasztott szappanról, amit nemcsak a mosdót vonta be valami gusztustalan mázzal, de még a kezemet is kiszárította. Hagyjuk meg a blogom tartalmát az illúzió, és az érzések síkjában kiteljesedni. :) Azért gondoltam úgy fair, ha a másik oldalról is szólok :) Nehogy engem szidj a balesetin, miután a piszkos körmödet, egy régi dobozban talált reszelővel akartad kitisztítani, de megsértetted, és amikor kezet mostál egy kommersz szappan elkezdte marni. :)

Mindig irigykedtem azokra a lányokra és fiúkra, akik szenvedélyesen gyűjtöttek ezt azt. Még Mosonmagyaróváron jártam általánosba, amikor a kosaras kártya, illetve a tazo-mánia tombolt. Persze, mint mindenkinek nekem is voltak ilyenjeim, de inkább csak azért, hogy ne lógjak még ki ezzel is. Épp elég volt, hogy a háztömb aljában lévő butiksoron nekem nem a mini biziből vették a cuccokat, hanem a felnőtt biziből… Még most is fáj kicsit, de azzal vígasztalom magam, hogy én már 11 évesen is felnőttesen öltözködtem. :D

Tehát a gyűjtögető életmód ugye ősanyáinktól belénk van építve. Szeretjük magunk köré gyűjteni azokat a dolgokat, amikért rajongunk. Lánykoromban sokan gyűjtötték a szalvétákat. Sosem értettem. Míg mások a bélyegekre költötték a zsebpénzt, akadtak, akik mesefigurás szalvétákra pazarolták a fagyiravalót. Nem gondolom persze, hogy a bélyeg sokkal szipiszupibb elfoglaltságot jelent, de azt legalább pénzé lehet tenni X év után. Míg a szalvétába, rosszabb napokon kifújom az orrom. Nem beszélve arról, hogy a bélyeggyűjtős duma, habár elcsépelt, és mindig átlátszó, volt rá precedens, hogy én is használtam, és általában egy klassz éjszaka vígasztalt a szánalmas szöveg miatt. :)

Akadtak akik Kinder tojás figurákat gyűjtöttek. Én is gyűjtöttem őket, de csak mert annyira szerettem a Kinder tojást, hogy folyton azt kértem, és rám ragadtak :) Aztán a nagyja a kukában landolt, de ki lehetett fogni kincseket. Néha volt közte egy két rajzsablon, vagy foszforeszkáló szörnyecske. De a markoló, és a fejét-farkát mozgató kisegér sosem hozott lázba. Volt olyan barátom, aki annyira fanatikus volt, hogy a polcán szépen sorban álltak a kis figurák. Ha pedig Zsuzsi beszabadult a porcelánboltba, és nekiment a szekrénynek, hát nem marasztalt sokáig a kispajtás.

Következő csoport a képregény gyűjtők. Nem vagyok túl jófej a témában, mert habár szeretem a meséket, sosem voltam az a kisgyerek, aki órákig tudott nézni egy-egy egérkés macskás sorozatot. A verekedős cartoon-októl pedig egyenesen kiráz a hideg. Épp ezért sajnos nem tudom Thebe gyerekkori szenvedélyét értékelni. Ő is a képregények megszállottja volt. Szerinte azért jók az ilyen kis füzetek, mert habár olvas a gyerek, mégis látja maga előtt a képeket, és ez sokkal jobban leköti. Lehet, hogy van benne valami. Mindenesetre engem maximum a Bravoban lévő párkockás képregények kötöttek le.

A matricagyűjtés nem egyszerű dolog. Az alap dolgoknál lemaradtam. Úgy értem az a problémám, hogy egy füzetbe ragasztgatod a szebbnél szebb figurákat. Miért nem rakod ki? Miért nem ragasztod vele össze mondjuk a hűtőt? Mert bénán néz ki 2 év múlva, és jóanyád tudja ezt nagyon jól, ezért nem engedi. Akkor meg minek? Nézegetni? A kislányok presztízs-kérdést csinálnak abból, hogy kinek van szebb és jobb. Csak még egy momentum, amivel bénázhatják egymást a kis nyomik. Hogy nekem szebb van bibi, neked meg csak béna 30 Ft-os. Szörnyű.

Poszter-függők. Teleragasztgatják a falukat, mindenféle énekessel, kiskutyával, lóval, pasival. Azokat is felragasztják, akiket nem szeretnek, csak hogy nőjön a repertoár. Tudom, hogy így van, mert nekem is évekig volt a falamon egy The Rasmus poszter csak ezért, mert fekete-piros volt. :)

Rajongani mindenért lehet. Sajnos az én gyerekkoromban az őszinte tiszta imádat, gyűjtési szenvedély kimaradt. De visszakaptam háromszorosan. Csakhogy a mostani gyűjteményeim darabjai nem kaphatók 30 forintért. Legjobb esetben is tegyünk utána két nullát. Igen, én is elkaptam. A táskák és a cipők gyűjtője vagyok. Lehet érdemesebb lett volna megtartani a Kinder-figurákat. A pénztárcám mindenesetre jobban járt volna…

Pusz

zs

Hellóka nyalóka! :)

Csak egy gyors post van ám most, mert még mindig a barátnőmnél pecózok. Picit beújult az oldal, sőt nem is kicsit. Örök hála érte Szabó Reninek, és "G"-nek, akiről többet nem árulhatok el, nehogy bombázzátok ajánlatokkal, és felkérésekkel. Reni csinálta a logóm, ami remélem tetszik nektek is. Őt zaklathatjátok, nem soká kiteszem az elérhetőségeit :)

Nyugodalmas jó éjszakát, és várjatok sóvárogva!

Hétfőn reggel jelentkezem!

Puszimuszi

Zsuzsanna a hisztikirálylány

A mai leckénk egy örökérvényű problémát boncolgat. A könyökünkön jön már ki a téma, mégis mindenkit érint. A szépség. De nem ilyen egyszerű ez a szó. Nevezzük inkább közízlésnek. Elfogadásnak. Toleranciának. Az alapvető probléma mindig másokkal van. Mások nem fogadnak el. Mások úgy gondolják. Másoknak ez tetszik. A még alapabb alapvető probléma pedig az, hogy elfelejtjük, a mások mi magunk vagyunk.

Reggel épp a szokásos busztúrámat folytattam a Busmanok földjén. A forgóban álltam meg, és velem szemben egy ismeretlen ismerős utazott épp. Számomra megdöbbentő, hogy kik olvasnak, így mindenféle komolyabb utalgatások nélkül szeretnék a fickóról írni. Hát nem egy magas fiatalemberről van szó. Mondhatni alacsony. :) De ezzel semmi baj. Állt vele szemben egy magas lány és beszélgettek. Én a szokásos figyelőperceimet töltöttem, amikor egyszer csak fékezett a busz, és a lány leszállt. Igenám, de búcsúzásképp egy gyengéd csókot lehelt az úr ajkaira. Nem tagadom, elkerekedett a szemem. Aztán mosolyogtam. De nem azért, mert annyira vicces, vagy felháborító lett volna, hanem mert jól esett. :) Legszívesebben oda mentem volna, és rátámadtam volna, hogy: szia én tudom, hogy ki vagy, lehet te is, hogy én ki, de nem biztos. Ne haragudj, hogy azon gondolkoztam milyen nehéz lehet partnert találnod, hiszen egy percre nem láttam messzebb az orromnál, és nem vettem észre, hogy ugyanazt teszem ami ellen harcolok. A rögtönítélés ellen. Nagyon jó kedvem lett :) És ha komolyan belegondolunk a témába... Szép dolog a szerelem, de tudjuk mit mondanak az alacsony pasikról... kis ember... hm hm :)

Mind két meghatározó suliszakaszomban volt meleg osztály illetve csoporttársam. Sőt, erős a gyanúm mostanában, hogy általánosban is akadt egy, de ő még nem vállalja fel. Ezeknek a barátoknak köszönhetően elég kifejlett a meleg-radarom. Felismerem az utcán a langyi emberkéket, és örülök nekik. :) Tudom, nem mindenki olyan liberális, mint én, és tudom, hogy ez merőben ellene megy a konvencióknak. De hiszem, hogy ahogy a bőrszínről, úgy ezekről sem igazán tehetnek az alanyok. Sőt, én még valahol picit irigy is vagyok rájuk. Sokkal nagyobb esélyük van az elfogadásra, mint például nekem. Egyre nagyobb hazánkban is a melegtársadalom, és habár a ducibarátok is elég szép teret hódítanak maguknak, a melegekért mégis többen harcolnak, mint a tömör gyönyör emberekért.

Mielőtt kipattantam az ágyból, hogy elmés gonolataimat leírjam, egy plasztikai sebészes sorozatot néztem a tévében. Volt benne egy dagi nő. Az alap sztori az volt, hogy habár az orvos nagyon a külső, és a látszatszépségek doktora, a leányzó a kisugárzásával a látszólagos magabiztosságával meghódította, és élete legjobb orgazmusát okozta az eleinte kétkedő férfinek. Aztán ahogy teltek az események, a pasi egyre bunkóbb, nyersebb lett, a lány pedig egyre jobban összetört. A végén már zsírleszívásra adta a fejét. Aztán persze a dagi meztelen barátai megmentették. Mondjuk ez a rész elég kaotikus volt.

A sorozat elültetett egy bogarat a kis fejemben. Amikor megkérdezem Tibit, hogy mit szeret bennem, általában a következő jelzők versenyeznek a kiemelt első 3 helyezésért: okos, vicces, aranyos. A külsőmre vonatkozóan csak akkor kapok ilyen esetben dicséretet amikor szóvá teszem. Ilyenkor persze kellemetlenül érzi magát, de látom rajta, hogy komolyan gondolja amit mondani szokott: Nem kell kiemelnem milyen szép vagy, hiszen ez természetes. De, életem, ki kell emelened. Csakhogy ő mindig azt mondja, hogy habár csinos vagyok, a kisugárzásom tesz igazán vonzóvá. Be kell valljam, utálom ezt a mondatot. Ki szereti azt hallani, hogy szép a belsőd?! Ám el kell ismernünk, valóban sokat számít, hogy kinek milyen a kisugárzása, a "belseje". Nem, nem arra gondolok, hogy belül mindenki rózsaszín.

El kell gondolkodnunk, gondolkodnom azon, hogy mi a fontosabb. Mit szeretnék igazán. Azt, hogy ha valaki rám néz, akkor elájuljon, és a melósok tömegszám fütyüljenek utánam az utcán, vagy hogy ha valaki rám néz azt gondolja nem rossz, és akkor nyűgözzem le igazán, ha kinyitottam a szám. Nem Botti, nem a szájszagomra gondolok. Tudod, az a szomorú, hogy lehet néha inkább vállalnám, hogy a rögtönítélő, és a rögtönfütyülő bizottság elé állnék pár jó szóért, mintsem kivárjam amíg lenyűgözök valakit az agyammal, esetleg a humorommal.

Ne érts félre, ez most nem panasz. Nincs gondom általában magammal, tudom, hogy mennyit érek. Csak azt hiszem természetes vágya mindenkinek, nem csak a nőknek, hogy szépnek lássák őket. Az önbizalomhiányosabb fajta meg még el is várja hogy dícsérjék. :) A fiúknak is szükségük van erre. Van egy ismerősöm, aki tudom, hogy azért sértődik meg mindenen, azért szúr, és vág vissza rögtön, akár meggondolatlanul is, mert nem elégedett önmagával. Tudja, hogy van rajta sebezhető felület, és nem akar esélyt adni a támadásra. Csak az a nagy büdös helyzet, hogy ahogy a buzik kiszúrják egymást - és ez most nem ledegradáló megnevezés volt - úgy mi is, önbizalomhiányos kis súrmók. Látom a rezdüléseiden. Amikor nem vagy biztos magadban. Amikor látsz egy általad, és a közvélemény áltan szépnek talált valakit. Irigykedsz, mert nekik könnyebb. De vajon lehet-e előítéletek, és konvenciók nélkül élni?

Sokan a reklámokat bántják a közízlés miatt. Nyilván van benne valami. De a reklámokat is mi készítjük, emberek. Azt teszünk bele amivel eladható a termék, amit látni akarunk. Minden, az égegyadta világon minden problémánkat mi szüljük meg. Csak lehet, hogy mondjuk az enyémet nem én, hanem a szomszéd városból való Nagy Katalin. Lehet, hogy egy püspökladányi, vagy pesti lányét én toltam ki magamból. Tetves körforgások, és összeesküvés elméletek...

A nagy kérdés... Mit tehetünk? Ne csináljunk közízlést? A kérdés is lehetetlen. Tegyünk a címlapokra tökéletes magasságú, megfelelő ivararányú, és súlyfelesleg nélküli embereket? Vagy épp mutassunk mindenből a "legrosszabbat", és örüljünk, hogy mi sokkal jobbak vagyunk? Vagy csak egyszerűen tanuljunk egy új szót? Legyen mondjuk a tolerancia.

Egy fecske nem csinál nyarat. Egy buzi nem csinál homopárti társadalmat. Egy alacsony fiú nem ad önbizalmat a többinek, hogy egy magas lánnyal kezdjenek. Egy dagi nem változtatja meg a konfekció méreteket, a tetszésindexeket, és a véleményeket. De az a klassz, hogy nincs egyedül egyik csoport sem. Mindenkinek van valami stikkje. Csak el kellene rugaszkodnunk a sajátunktól, és észrevenni a másikét. Így már rögtön nem is annyira elítélendő, és már rögtön nem is vagyunk magányosak a problémánkkal.

Probléma? Inkább élet. És leszel szíves nem úgy értelmezni, hogy az egész életed egy nagy probléma. Inkább vedd úgy, hogy ezekkel a kis buktatókkal, elfogadásra váró tényezőkkel vagy igazi játékos. Start. A finishben találkozunk :)

Puszi

Zsuzsi

Csókolózni mindenki tud. Ez is olyan dolog, amit alapból belénk kódoltak.  Csókolózni azonban nem mindenki szeret, nem mindenki tud, és nem mindenkivel jó. Én a szeretők táborát erősítem, de akad olyan ismerősöm, aki ezt a remek tevékenységet csak nyálcserének hívja, mint egy ledegradálva a világ egyik legjobb dolgát. De hát ízlések, és nyelvek kérdése ugye…

Magáról a nyelvelő aktusról már szóltam pár bloggal ezelőtt, most mégis úgy érzem, külön fejezetet igényel. Anyaggyűjtés szempontjából kutakodtam picit. A következő férfi praktikát láttam :D Nagyon vicces.

Ha érzed hogy van valami kettőtök között akkor kérdezd meg tőle: "Fül vagy nyak?" Ha megkérdezi hogy érted ezt "A füledet vagy a nyakadat szereted ha megcsókolják?" Tegyük fel azt mondja a fülét, én ekkor az ellenkezőjét mondom. "Szerintem a nyakra sokkal jobb" Ezután azt mondom: "Ok, tehát azt mondod hogy ez (egy csók a fülére) sokkal jobb mint ez (egy csók a nyakára) ?" Ha tetszik neki, mosolyog akkor akár meg is csókolhatod. Ha nem kapsz egyértelmű jeleket akkor mond: "Szóval szerinted a füleden kellemesebb érzés." Majd pimaszul mosolyogj.

Egy másik módszer hogy egyszerűen megkérdezed, "Most csókoljalak meg vagy később?" Ha nem tud mit felelni akkor azt mond: "Ok, akkor megcsókollak inkább most". Persze ezt sem egy vadidegen nőtől kérdezed meg akit még csak 1 perce ismersz, hanem már csak akkor ha érdeklődik irántad.

Az első csók másik példája, hogy először megsimogatod a haját és azt mondod, "nagyon selymes a hajad" Ha ez tetszik neki és nem vág arcokat és nem húzódozik akkor ez JÓ JEL. Ezután megsimogatod még egyszer de közben lenézel a szájára, majd utána a szemébe nézel, le ismét a szájára és ekkor már közeledsz hogy megcsókolod. Ha jól mérted fel a helyzetet, és
jól dekódoltad a feléd sugárzott jeleket akkor kizárt hogy ellökjön és ne csókolhasd meg.

A kedvencem :D

A labellos módszert is leírom. Tudod van ez a szájra kenhető szőlőzsír, labello. Szerezz be valamilyen ízben, pl eper. Kend be vele a szád, majd mondd neki: "Tudod mit szeretek ebbe a legjobban?" - "Hogy olyan a szaga mint az epernek." - "De nem csak a szaga olyan, hanem az íze is, ... megmutatom" aztán egyből megcsókolod. Ezekből azért sokat ne tegyél magadra mert túl színes lesz a szád.

Ha érzed hogy jól állnak a dolgok, ha érzed hogy tetszel neki, akkor legyen egy pillanat amikor elhallgatsz, mélyen a szemébe nézel és azt mondod neki:
-Bízol bennem?
-Igen
-Akkor van egy meglepetésem számodra, csukd be a szemed, de nem ér leskelődni! Egy lágy csók a szájára.

Mondd neki, hogy elviszed egy különleges helyre ahol szép a kilátás. Vidd haza, ekkor természetesen megkérdezi hol van az a szép kilátás. Ekkor tedd a mutatóujjad a szájára, valami hasonlóan ahogy Jim Carrey a Dumb and Dumberben mikor elszállította a nőt a reptérre. Azért ne ennyire durván:) Majd mondd viccesen: Shhhhh, csitt!
Majd érzékien csókold meg, utána pedig súgd a fülébe: Én vagyok a szép látvány!

Ez a módszer leginkább azoknál a nőknél jön be akiknek be nem áll a szájuk. Egy ponton ha érzed hogy itt az ideje egy csóknak, tedd a mutatóujjad a szádra egy shhhhhhhh haggal körítve. Majd vezesd át az ujjad az ő szájára. Majd ugyan azzal a kezeddel a szemöldöke fölé teszed az ujjaidat és haladsz lefelé hogy becsukd mind a két szemét. Hüvelykujjadat ráteszed az állára és megcsókolod.

Tic-Tac trükk. Adsz a lánynak egy Tic Tac-ot. Vársz 20-30 másodpercet ezután majd így szólsz: Tudod valamit be kell neked vallanom. Még nem ismerjük egymást nagyon, de úgy érzem valami kezd kialakulni ezért valamit tudnod kell rólam. Megvárod a lány reakcióját, majd ezt mondod: Tudod én szeretem ami az enyém, ezért visszakaphatnám a Tic Tac-omat? Majd mész a csókért. Ez alatt a mondóka alatt komoly arcot kell vágnod, mintha tényleg valami nagyon komoly dolgot akarnál mondani. A visszakaphatnám a Tic Tac-omat szöveg után egy nagyon kis mosolyt varázsolj az arcodra, hogy lássa csak viccelsz.

Nos… Kedves tanácsra váró fiúk :) Amennyiben engem szeretnétek meghódítani, ezek egyikét se alkalmazzátok, mert nem hogy csókot nem kaptok, még úgy tisztességesen arcon is nevetlek :) Nem hiszem, hogy körítést kell kitalálni. A csók akkor jó, ha természetes. Ha nincs megtervezve. Ha akkor csattan el, amikor érzed azt a biszergést. És tudományos tény, hogy bizsergés akkor van, ha a másik is akarja, hogy legyen. A csók személyesebb, mint a szex. „Szexelni” tudsz egyedül… de csókolózni…? :)Ha neked megy, akkor kérlek, írd le, hogy csinálod, mert tanulni akarok a mestertől. :)

Puszi

Zsuzsi - a csókkirálylány

A kedves tanácsok elérhetősége: http://www.ismerkedes.com/csok.html

Megbolondultam. Nem vicc... tuti. Mostanában nem tudok aludni. Folyton feszült vagyok. Ideges. Még a szemem is tikkel. Rossz kevem van, hisztis vagyok, fáradt, nyűgös, egyik percben pörgök, a másikban semmihez nincs kedvem. Nem a tünetekkel van a legnagyobb problémám, hanem a kiváltó okkal. Pontosabban azzal, hogy nem tudom miért van ez.

Persze indokom van 1000. De általában ezek nem borítanak ki így. Lehet hogy most sokminden sűrűsödött össze, és nehezen dolgozom fel. Vagy öregszem. Lassabban regenerálódok... Képzeld, még a nyugibogi sem segít. Vagyis nem igazi nyugibogyi, csak feszültségoldó. Inkább csak hogy elhiggyem, hogy használ. De már nem válik be. Napok óta tegnap aludtam a legjobban, olyan 11 körül sikerült elszenderülnöm, de ez is csak a bor miatt van amit Beáékkal ittam este. Reggel meg kipattant a szemem. Szörnyű. Most is pörgök. Jó, hogy nem lehet látni hányszor kell újra írnom a szavakat, mindig elgépelem. Tehát az lenne a megoldás, hogy minden este alkoholizáljak? Így is meg lettem szólva :P Wááh...

Azt hittem ma este kikapcsolhatok majd. Azt terveztük elmegyünk egyet strandolni, és a meleg víz majd kiszívja belőlem az idegességet. De valahogy mostanában semmi sem sikerül.

Olyan érzés ez, biztos te is tudod, mint amikor titkolnod kell valamit, és belebetegszel, hogy nem mondhatod el. Vagy amikor hazudtál, és rossz érzésed van, mert nem mered bevallani. Vagy amikor nagyon félsz valami közelgésétől. De semmi új titok nincs a fejemben, senkinek nem mondtam semmi valótlant, és őszintén szólva jelenleg leszarom mi jön, sokkal rosszabb már úgysem lehet. Vagy ha mégis, hát valahogy csak túl leszek azon is.

Valaki kérte, hogy írjak a stresszoldásról. Azt hiszem eléggé hiteltelen lennék ebben a témában :) Ami nekem általában bejön, az a tombolás. Vagy kiabálok, vagy puffogok, felhergelem magam és aztán kiabálok, vagy hisztizek, és én lelkes híve vagyok annak a mondásnak, miszerint, ha egy nő hsiztizik két dologra vágyik. Hízelgésre és szexre. :) Pont.

Jah nem, még kiegészíteném a masszázzsal aminél kevés jobb dolog van a világon. Ez bármikor kivitelezhető, feltéve persze, ha előtte elmentél a drogériába és megvetted a krémet amit szerettél volna, mert ha a fájós lábaidra, a nehéz táskáidra, és a kómás fejedre hivatkozva kihagytad ezt úgy, mint jelenleg én, akkor cseszheted :)

Most, hogy teleettem magam diétás sültkrumplival, és diétás fagyasztott husival, amit persze diétás narancslével, és diétás sütivel kísértem, azt hiszem átadom a stafétát Thebeenek a gépnél. Strand híján este Jóban rosszbant nézek, aztán pedig hajnalig honfoglalózok a szerelmemmel mert vele még ez is jó :) Amennyiben te is ezt játszanád, és egy Zsuzsóóó89 nevű valakivel küzdesz majd, bocsi, de szidom a felmenőid :)

Puszi, és kitartás elvtársnők/elvtársak, lesz még jobb is.

Zsuzsanna

Ha valakit igazán szeretsz, akkor nincsenek korlátok. Nem számít a korkülönbség. A különböző életvitel. Az eltérő anyagi helyzet. A méret, nyelv, színkülönbségek. És persze, nem számít a távolság. Aha. Szépen hangzik. Én is belefutottam párszor. De tényleg nem számítanak ezek? Mindent felülír a szerelem, áthág határokat, korkülönbségeket, megváltozat szokásokat, és lerombolja az előítéleteket? Nem mondom, hogy nem... De...

Az együttélésemen, és a jelenlegi kapcsolatomon kívül mindegyik legalább 100km-re zajlott. Telefon... Őrületes számlák. Internet.... Perverz beszélgetések. Levelek... Teleparfümözött lapok. Hétvégén találka, pár jó nap, aztán egy hét várakozás. Nincs mellettem, ha szükségem lenne rá. Ha rossz napom volt, és kisírnám magam a vállán. Amikor olyan boldog vagyok, hogy örömömben összevissza puszilgatnám, és átszerelmeskednék vele 3 napot. Engem általában mindig dobtak. J Nem pont ezekért a hiányosságokért, így nem tudom, hogy hosszabbtávon hogy bírtam volna. Azt hiszem természetes igény, ha előbb utóbb többet akarunk magunknak a másikból. Igen, az igaz szerelem eltörli a határokat. De hosszútávon egyik félnek sem egészséges.

A huszonegyedik század is tartogat meglepetéseket. Nem fogok hazudni, mindamellett, hogy liberálisnak tartom magam, a rasszizmus pici szikrái mindig felütik a fejüket bennem is. Nem szeretem, ha mellettem cigányoznak, vagy niggereznek, de tudat alatt a sztereotípiák rám is hatással vannak. Mi van akkor, ha egy roma lány beleszeret egy nem roma fiúba. Nehogy azt hidd, hogy csak a fehérek háborognak ilyenkor. Amikor pedig megküzdöttek a szülőkkel, jön a többi akadály. A banki kölcsön, amikor házat vennének. A munkahelykeresés, amikor megnő a törlesztő részlet. A gyerek élete, akit félvérként nem egészében fogadnak be a társai, mert nem tudják, hogy most melyik „táborba” való. Persze ezt a példát mondhattam volna afroamerikai lánnyal, kínai fiúval, vagy épp indián nővel. Amikor beleugrunk egy vegyes kapcsolatba, számolnunk kell ezekkel? Mérlegelsz az első csók előtt, hogy milyen életetek lesz? Elfojtod a szerelmed, csak hogy megkönnyítsd az életed? Vannak dolgok, amik megérik a kockázatot... De vajon lehet bízni a következő generáció toleranciájában, vagy a nagyon erős szerelemben, ami legyőzni a kellemetlen megjegyzéseket?

Az ideális pároknál a fiú a magasabb, a lány a törékenyebb, minden szempontból. Amikor látunk egy 180 centis lányt egy 160 centis fiúval sosem az az első gondolatunk, hogy milyen szépek, hanem mosolygunk egyet. Mert nem ezt szoktuk meg. Ha szembejön velünk Zsuzsi, és egy 50 kilós fiú, szintén elcsodálkozunk, hogy hogy nem nyomja össze szerencsétlen párát.

Még mindig nem fogadjuk el a különbségeket. Annyian hangoztatják fennkölten, hogy minden ember más, és ez így van jól. Mindenki csak akkor hivatkozik erre, amikor ő kerül célkeresztbe. Nem kellene megvédenünk a többieket? Hogy várjuk el, hogy minket ne ítéljenek, ne fogadjanak kuncogva, ha mi is ezt tesszük?

Azt már tudjuk, hogy a szerelmünk útjába szabott gátak legyőzhetők, csak ahhoz valóban olyan nagy érzelmek kellenek, amik meg tudnak birkózni ezekkel a gondokkal.

De ahhoz, hogy bizonyításra szoruljon a szerelmetek, nem feltétlen kell 100 km, vagy eltérő bőrszín. Lehet, hogy csak egy emelet választ el téged a szerelmedtől, mégis hiányzik neked. Tegyük fel, hogy fordítva éltek. Minden klappol. Összeilletek, cukik vagytok, jó vele beszélgetni, hallgatni, enni, lenni, szerelmeskedni. Még sincs elég időtök egymásra. Vagy ami van, azt sem meghitt körülmények között élitek meg. Érzed, hogy valamin változtatni kell, de nem tudsz már mit adni, miből engedni, mit átszervezni. Akkor fel kell adnod mindent? Ki kell lépned? Hiszen nem jó ez így neked. Hiányzik. Szükséged van rá. Mi van akkor, ha úgy élsz távkapcsolatban, hogy csak pár lépés választ el titeket. Az ominózus eset szereplőinek tanácsot már osztogattam. Csak ismételni tudom magam, és közhelyekkel dobálózni. :) Íme.

Az igaz szerelem legyőzi a határokat, de fontos, hogy tényleg világrengető érzelemről legyen szó. Különben félúton meghal a dolog, és hiába feccöltél bele annyi energiát, a jóra sem fogsz emlékezni.

Amikor az ember találkozik azzal, akinek közelségétől az első pillanattól kezdve hevesebben kezd verni a szíve, akinek a hangja zeneszó a számára, akiért meg tudna halni, s tőle elválni akár csak egyetlen napra is kín, az az igazi szerelem. /Sidney Lawrence/

Puszi

Zsuzsi

Bocsánat! :) tudom elég gázos a nagy fogadalmak után rögtön az ellenkezőjét tenni, de nem jutottam magam, és a napom végére. De a jó hír, hogy kész a reklám, hirdetve van az új projekt a rádióban, és a tévében is, és végre beszélhetek róla Neked is :)

Kb. egy hónapja hozzámfordult a főnököm, az általam mélységesen utált mondattal: Zsuzsi, van neked egy feladatom. Ilyenkor valami fotómontázst, vagy témaspecifikus rövidfilmet kell csinálnom, de jelen esetben más volt a kérés. Mutatott egy cikket az indexből egy új mániáról, pontosabban inkább egy modern önéletrajztípusról. Ha szeretitek a How I meet your mother-t, abban láthattatok már ilyet. Külföldön egyre népszerűbb, és mostanában itthon is kezd elterjedni.

Tehát rám várt a feladat, hogy dolgozzam ki, határozzam meg a célcsoportot, készítsek kampánytervet, írjak reklámok, szlogent, majd ezt valósítstam is meg, és próbáljam le a kivitelezést. Először nem érdekelt, mert néha belefásulok a nevetséges összegbe amit  fizetnek nekem, de aztán megváltozott valami. Az új év kezdetével én is új lendületet vettem. Megláttam benne a fantáziát, és belevágtam. És tádááám. Kész van J Szóval már csak jelentkezni kell, én pedig jófej tévésként mindenben segítek a jelentkezőknek az önéletrajzzal kapcsolatban.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pénz ami benne rejlik nem vonz. Ebből egy kis jutalék talán csurran cseppen, ami bevallom nagyon jól jönne.

Tudod, én amióta az eszemet tudom, újságírással foglalkozom. Persze előbb piciben. Írogattam itthon, megmutogattam egy számomra értékes embernek. Aztán a suliban. Aztán egy kisebb városi portálon. Ezt követte egy másik honlap, és másfél éve egy lehetőség, hogy gyakornok legyek egy friss tévénél. Izgalmas volt, és a mai napig az. Imádom, és nem a kollégáimat becsmérlem azzal, hogy senki nem akar nálam jobban ott dolgozni. Úgy szoktam jellemezni az elkötelezettségem, hogy amíg nem halok éhen, nem csinálok mást...

Igen ám, de sajnos elég sokmindent veszítettem már az álmaimért. A fősulim csúszik, mert inkább dolgozni jártam, mint előadásra. :) Egy félévre megszűnt az aktív hallgatói jogviszonyom ami miatt havi 80tól estem el, és az sajnos nekem elég nagy pénz. Elvesztettem pár barátot. Viszont sokat tanultam, és habár vannak rosszabb napok, amikor otthagynám az egészet, összességében majdnem mindennél jobban szeretem, hogy azt dolgozhatom ami érdekel, és amihez úgy érzem értek is.

Csak tudod mindig ott motoszkál a kisördög. Meddig szabad engednem magamból? Mennyit adhatok amíg nem számítok baleknek? Mi minden tehető meg a jó munkáért, és mennyi mindent kell feláldoznunk az álmaink oltárán... ?

Lehet, hogy a te álmod egy jó kocsi. Nem akarsz 70 évig törleszteni, így úgy döntesz gyűjtögetsz. Tegyük fel 1 misire van szükséged. Az kb. 3 év önmegtartóztatás. A teljes megvonásbannem hiszek, de a lehető legkevesebb vásárlás, étterem, buli, vagy amire szeretsz költeni megfelelő kezdés. Cserébe 3 év múlva van egy király autód, és nem is kell rosszul érezned magad minden hónap 7-én, amikor a törlesztőrészletedért sikítozik a bankosnéni a púlt mögött.

Az egyik barátom álma egy kisbaba. Mindent megtesz hát ennek érdekében. A dolog legkellemesebb része mellett bevállalja a legmegrázóbbat is, és anyatigrisként kűzd a még meg sem fogant babájáért. Ez lehet, hogy nagyon rossz napokkal jár. Lehet, hogy nem tud felkelni valamelyik nap. De ott a pici remény, hogy talán nemsokára lesz kiért felkelni, dolgozni, élni.

Nekem sok álmom van. Ám több főkönyvtárra osztható, így meg tudom neked fogalmazni :)

Szeretnék annyi önbizalmat, amire szükségem van egy-egy rossz napon, és amitől ragyogok az év minden pillanatában. Szeretnék egy klassz családot.Nem kérek tökéletest, csak nekem megfelelőt. Szeretném, ha a nagymamám sokáig velem lehetne, mert rá van a világon a legnagyobb szükségem. Szeretném azt csinálni, amit a legjobban szeretek. Szeretném, ha mások is szeretnék az írásaim, és szeretném, ha lenne rám igény. Szeretnék megélni belőle, és szeretném, ha olyan életszínvonalon történne mindez, amilyenben még sosem volt részem. Szeretnék pár nagyon jó barátot, és rengetek jó ismerőst. Szeretnék ellenségeket, mert az azt jelenti, hogy megosztom az embereket, és nem vagyok láthatatlan. Utoljára pedig... Szeretnék valamilyen úton módon segíteni nekd a te álmod megvalósításán. ( Remélem nem csak a lottó ötös, vagy annak megfelelő pénznyeremény áll a listádon.)

Tudod az álmok fura dolgok. Hiszem, hogy a gondolatnak ereje van. Így hiszem, hgy ha tudatosan élünk, és építkezünk az okos kis buksinkban, akkor megvalósíthatjuk a vágyainkat.

Szeretnék elegendő önbizalmat, ezért igyekszem nem törődni a rossz megjegyzésekkel, és olyan dolgokkal tölteni az időm, amik segítenek ebben. Például blogot írok.

Szeretnék egy klassz családot, azért tudatosan nem tervezem meg előre az életem. Úgy értem egyszer már újra kellett kezdenem. Lehet, hogy még megtörténik. De úgy érzem, ha nem ragaszkodom görcsösen a jelenlegi szerelmemhez, akkor tovább megmarad nekem.

Szeretném, ha a nagyim sokáig velem lenne, ezért igyekszem több időt fordítani rá, ápolni, ha beteg, és meghallgatni ha bántja valami. Igyekszem olyan életet kialakítani magunknak, ahol nem kell olyan sokat aggódnia.

Szeretném azt csinálni, amit a legjobban szeretek, ezért elkezdtem blogot írni, hogy megismerjék az anyagaimat. Dolgozom egy médiumnál, ahol habrá alig fizetnek, én még szentül hiszem, hogy a belefektetett munka egyszer majd meghozza az eredményt. Lehet hogy nem itt. Előfordulhat, hogy két év múlva egy rádiónál kötök ki, ahol épp azért választanak engem, mert nekem már nem kell megtanítani az apró kis trükköket a vágóprogramban.

Te is tehetsz az álmaidért. Első lépésként mondjuk azt, hogy ki mered mondani őket. Ha transzvesztita bárénekes akarsz lenni, akkor azt. Ha köztársasági elnök, akkor azt. Esetleg ha cipész, akkor azt. A lényeg, hogy amíg te nem ismered be, nem hiszed el, nem vállalod fel, addig senki nem mondja ki helyetted, nem hiszi el neked, vagy épp semmibe fogja venni. Azt ne felejtsd el sosem - és ígérem abbahagyom a guruságom újabb ékes példáját - hogy akiknek nincsenek álmaik, azok a legboldogtalanabbak. Mert ha te becsukod a szemed, akkor abba a világba képzelheted magad, amibe szeretnéd. Ez pedig nagy kincs. Az egyik legnagyobb....

Puszimuszi

Zsuzsinka

Én amúgy bírom a káposztát. Főleg rakottan. De a főzelékkel sincs gondom. És általában szeretem kevergetni is. Mind sokan ebben a remek országban. Sokkal könnyebb elodázni a dolgokat, mint elébe menni, és sok felesleges kört megspórolni. Szeretünk kételyek közt lebegni, mert az nem jelenti feltétlenül a rosszabb utat. Ott van még a jónak is a szikrája, így édes kétségbe merülve hajthatjuk álomra a fejünket. Aztán jön a fájdalmas holnap, hogy még mindig nem döntöttem, nem kérdeztem rá, nem válaszoltam. Szánalmasak vagyunk.

Mondjuk a szokásos szituáció. Van egy srác, meg egy lány. A pasi kétségek közt hagyja a lányt, szünetet kér. A csaj meg sirdogál, dobozszámra falja a bonbont meg a fagyit, lekakilja a diétáját, vagy az edzését, és csak várja, hogy csörögjön a telefon. Persze a szituáció fordítva is igaz, de nő vagyok, a génjeimben van a pasigyűlölet. :) Tehát az ominózus leányzó szenved, ahelyett hogy rákérdezne, hogy most akkor mi is a szituésön?! Mert hát... az nem lehet hogy 2-3 napnál több kell egy döntéshez, vagy ahhoz hogy rájöjjünk hiányzik-e a másik. Biztos hogy tudja a választ, csak nem meri elmondani. Vagy tesztel. De inkább nem meri. Maradjunk annál a variációnál hogy mi vagyunk a dörzsöltebbek. :) Tehát ez a leányzó várakozik. Jó ez neked? Inkább rákérdeznél! Ezzel többmindent is elérhetsz. Mondjuk hamarabb megtudod a rosszhírt. Pocsék vagyok matekból, de ha hamarabb tudomásul veszed amit nem akarsz, hamarabb is múlik el. Vagy ha nem is döntött még, de látja mennyire akarod, akkor feléd billenhet a mérce. Vagy épp ellenkezőleg. De én úgy gondolom, hogy ha egy pasi megijed egy ilyen kérdéstől, azzal nem is kell foglalkozni.

Másik.

Mondjuk tegyük fel, hogy másfél éve dolgozol a munkahelyeden, de még mindig 16750 forintért. Imádod a munkád, és tudod, hogy kb. a négyszeresét kellene kapnod a feladataid után, mégsem balhézol. Oké, párhavonta betámadod a főnököd, néha sírsz, néha megemlíted, hogy keresel más munkát, néha bevállalsz még több feladatot, hogy bizonyítsd mennyire rátermedt vagy. Nem hisztizel, ha egy valaki aki bejön az utcáról, de szebb, mint te egy hónap után minimálbéres szerződést kap,  vagy megint másikat benyomott valaki, és ő annyit keres, hogy a te fizudból vesz magának csizmát. ( itt nem mondok tanácsot. Ha tudnék, akkor nem itt tartanék )

De tudok ám még példákat. Elkéstél egy beadandóval, de nem mersz beszélni a tanárral, hátha nagyon leszúr és nem ad új időpontot. Nem fizetted be a számlád, azóta összegyűlt 3, és agyalsz hogy teremtsd elő rá a pénzt. Félsz a nemleges választól így nem hívod fel a szolgáltatód részletfizetésért. Egyik este eszedbejut, hogy rádiózhatnál, de nem mersz beleugrani a nagyon mély vízbe, mert nem akarod újra megkapni hogy nem az éterbe való az orgánumod. Ismerkedsz egy pasival a neten, aki ugyan látott képen, mégis ott motoszkál a fejedben, hogy nem tart-e túl daginak, de nem mersz rákérdezni, nehogy elrontsd a bulit. Sorolhatnám még.

Káposztatémában nem vagyok jó. Nem hitelesek tehát a tanácsaim. Bea legujjabb tételmondata, amit 21. század lévén az msn üzenetéből tudtam meg, és felháborít, hogy onnan, tehát az új jelmondata,a következő: Ne félj rákérdezni arra ami igazán érdekel...! Egyszerű mondat. De megtenni is olyan könnyű? Engem is rengeteg dolog érdekel. Mondjuk, hogy eladható-e az írásom. Vagy hogy sínen van-e az életem. Valóban szépnek tart-e a szerelmem, vagy csak csinosnak. Van-e helyem a pályámon vagy nincs.

Okés. Ezennel megkérdeztem. Én könnyen letudtam a dolgot, már csak a válaszokra kell várnom. Te is kezdhetsz egy blogot, és te is beleírhatod. De amíg belekezdesz, megszerkeszted, kicsinosítod, megint elmegy egy nap. Újabb időhúzás. Ahelyett, hogy előállnál a farbával, és egy telefonnal, egy beszélgetéssel, egy kritika meghallgatásával tiéd lenne a felelt. A Te életed. Kevergethetsz tovább. Az is jó buli. Vagy szórsz rá egy kis borsot, és megeszed végre azt a tetves káposztát. Jó étvágyat! :)

Puszi

Zsuzsi

Okés, ígérem ebből sem csinálunk rendszert, de néhány hozzáfűznivalóm van pár reakcióhoz. :)

1. Örülök, hogy olvastok. :) olyanok is, akikre nem is gondoltam. Örülök, hogy pozitívak a vélemények. Köszönöm.

2. Mivel az életemről, és az engem körülvevő dolgokról szólnak az írásaim,így evidens hogy megemlítek embereket. A neveket szánt szándékkal kerülöm. Vagy rövidítek, vagy becenevet használok, vagy Beáról és Tibiről van szó. :) Sajnálom ha megsértődsz, de úgy érzem akkor vagyok hiteles, ha őszinte vagyok.

3. A kiszínezés nem hazugság. Nem azért olvasol, hogy monoton híreken legeltetsd a szemeid. Ha a 2 óra helyett azt írom, hogy fél nap, még nem sumákoltam el az igazságot, csak megspékeltem picit, hogy viccesebb legyen. Ennyi erővel ne nézz mesét, ne olvass könyveket.

4. Apropó mese. Kétlem, hogy mert te idősebb vagy, Hannah Montanahoz, vagy egyébb Minimaxos sorozathoz hasonlítgathatod a blogomat. Vagyis persze, csinálhatod, csak nem bántasz meg vele. :) Tehát ha ez a célod, felesleges.

5. Ha nem érdekelnek az írásaim, akkor egész egyszerűen ne olvass. Ezzel elkerülöd a megbotránkozást is.

6. Egészen nyugodtan illethetsz mindenféle jelzővel, gondolhatod, hogy te jobban tudod, hogy minden úgy van ahogy te azt hiszed :) Ezzel semmi probléma. Csak mivel az éremnek két oldala van, és szép dolog a szerelem, én azért megkérdezném, bocsánat, megnézném az írás mellett a fejet is. Nem csak a facebook-ra gondolok.

7. Lehet hogy hasonlít a stílusom másokra. Ne haragudj. :) Mivel nem egyedül élek a földön, és mivel hatással vannak rám dolgok, írók, emberek, ez elkerülhetetlen. Ha neked megy, én gratulálok hozzá, és őszintén irigyellek.

8. Aztán. Felhívsz. Megfenyegetsz. És azt hiszed, hogy tönkreteheted az életem. Nincs ezzel baj, én mosolyogtam rajta. :) Egész egyszerűen azért, mert nincs igazad, és mert nem tudnád megtenni. Jah és ha könnyűvérű lennék, akkor te meg balek.

9. Mivel senki nem tudja hogy róla van szó, így nem kell aggódnod. Értékelem a véleményed, és nem is kívánok továbblovagolni a témán. Megértem, hogy véded akit szeretsz. Én is ezt teszem. És velem is ezt teszik....

És végül...10. Ünnepélyesen fogadom, hogy ahogy erőm, ihletem, és internethozzáférésem engedi, igyekszem tartani a napi kettő bejegyzést. :)

Köszi, hogy meghallgattál, megkönnyebbültem. :) Már csak Tibinek kell magyarázkodnom... :)

Puszi

Zs

A P.S. i love you az egyik kedvenc filmem. Romantikus, vicces, igazi csajos mozi. Az egyik emlékezetes része, ami a kedvencem, amikor ülnek a gumicsónakban horgászat imitálás közben és Lisa Kudrownak kiesik a neszesszere benne a kedvenc körömlakkjával. Persze utána siránkozik, hogy elveszett, megjegyzem jogosan. Valóban úgy van, hogy ha rászokunk egy fajtára, ami tökéletes, később kivonják, megdrágítják, elveszik azt a színt, vagy egyszerűen árusítási helyet változtatnak. Felháborító.

Dagiként nem érdemes a mellpiercinggel, vagy a deréktetoválással foglalkoznom, úgysem mutogatom mindenféle jöttmentnek a kényes részeimet. Inkább a látható helyekre koncentrálok. Mint az öltözködés, a hajam, az arcom, és a körmeim. Szenvedélyes körömfestő vagyok. Persze nekem is vannak kopott körmös napjaim, de általában ha már csak egy picit hiba van benne rögtön átfestem. Még akkor is, ha előző nap csináltam egy csodamanikűrt. Tudom, hogy az állandó festés nem egészséges, mégis, szinte meztelennek érzem magam nélküle.

A körömpályafutásom csúcsa, ha megengedhetem magamnak a műkörmöt. Na nem kell hegyes karmokra gondolni, bár ha az esik jól, akkor csináld. Én a maradi franciamanikűrösök táborát képviselem olyankor. Más tészta hogy az első héten tele vagyok karmolásokkal, de a szépségért meg kell szenvedni. :) Általában azonban a jó öreg otthonlakkozás betege vagyok. A legjobb, ha piros. Aztán a bordó, lila, rózsaszín, kék, gyöngyház, fehér, és olykor fekete. Ha semmi időm, akkor esetenként befigyel egy kis átlátszó, de csakis valami absztrakt mintával. :) Tessék. Újabb szenvedélybetegség.

A kedvenc lakkomat az exem vette. Piros. Élénkpiros, és gyönyörű. Egy réteg fed. Gyorsan szárad. Olcsó. És kb. egy óráig tart :) ha este kifestem a körmöm, reggelre legalább 3 ujjamon megkopik, és a készülődési rituálém alatt kb. a fele megsérül. Szomorú, ám én mégis mindig újra próbálkozom vele. Van, hogy átkenem átlátszóval. Ez kicsit meghosszítja az élettartamát, de egy egészséges vakarózástól már nem véd meg. Legutóbb kevertem a színt, hátha a másik lakk tartóssága segít. Nem történt változás. Mondhatnád, hogy a francokért próbálkozom, de… Tudod milyen rossz a paplanmintás köröm.. Amikor ha 2 órával lefekvés előtt lakkozol is megnyomja az ágynemű, és nem sima fényes, inkább mintás matt. Ez viszont nem hazudok, két perc alatt megszárad. A másik kedvencem a kék. Ami lassan száradt ugyan, de kb. 2 napig kitart. Viszont nagyon nehezen jön le. Hát hogy van ez? Meg kell elégednünk az elvárásaink felével? És mi van a maximalistákkal? Azokkal egész traumák sorozatát okozhatja egy béna körömlakk…

A drágákról nem tudok nyilatkozni, és azaz igazság hogy nem is akarok. Maximum 600 ft-ot vagyok hajlandó egy lakkra szánni, mert 1000ért már a manikűrös is megcsinálja. Mi van az átlagemberekkel? Nekünk miért nem gyártanak tartós lakkot. A dolgozó nőknek. Akik napközben gépelnek, este pedig mosogatnak. Nincs annyi időnk, hogy naponta 2 órát töltsünk a lakkozással és a száradással. Jó, hazudok, mert van. De azt a két órát mással is tölthetnénk. Mondjuk, vásárolnánk több csúcs szuper lakkot.

Tehát kedves körömlakkgyártók. Egy klassz businesst ajánlok. Ha ti olcsóbb, de tartósabb lakkokat gyártotok nekünk, akkor én cserébe megígérem, hogy havi 3 üvegcsével veszek, és minden létező fórumon hirdetem a remek minőséget. Na már most. Ha én így gondolkodom, akkor nyilván mások is.  Tehát azt a veszteséget, amit az árcsökkenéssel kaptok, a növekvő forgalomból pótolhatjátok. És habár nem tesztek szert nagy nyereségre, a presztízs, és a jó hír hosszabbtávon kifizetődőbb. Becsszó, ha emiatt nem tudjátok kifizetni a számlát, én és a blogom összes olvasója (majd megbeszéljük lányok) egy emberként tüntetünk az áramszolgáltató székháza előtt: Vissza az olcsó körömlakkot! Jelmondattal!

Közreműködésükben bízva, üdvözlettel.

Bajzát Zsuzsanna, lakkdivatdiktátor és aktivistaügynök

Mostanában sokat buszozok. Eddig sem kerültem ezt a járművet, de manapság helyi járatokon zötyögök minimum napi kétszer. Ha külön kulturális közösségekre kellene bontanunk a városi embereket, akkor tuti, hogy egy szép nagy kolóniát képeznének a buszozók. Hívhatnánk őket Busmanoknak… érted.. Buszemberek… sőt, sőt. A gyerekeik a .. na? A Busmanók :D Felháborítóan vicces vagyok :D

Tehát idegenvezetés a Busmanok földjén. Túra indul.

A kolónia diktatórikus államszervezetben működik. Az uralkodás általában a vállalat-igazgató kezében van, de persze a piszkos munkát sosem az elit végzi. „Földi helytartók” dolgoznak a járműveken, akiknek szava szent és sérthetetlen. Gyakran sértő, és mocskolódó, de a vállalat iránti tiszteletből, valamint a nem a mi pénztárcánknak való büntetésektől tartva nem ajánlatos ujjat húzni vele. Általában három ilyen ember van egy buszon. Az állandó „kisfőnök” az, aki a Bust vezeti. Neki vannak csatlósai, akik habár cimborálnak vele, mégis őt is ellenőrzik. Őket nevezzük ellenőrnek. Ők is egy külön faj, már meg sem említem, hogy egyszer kavartam eggyel. :)

A többiek, úgy átlagban 30-40 ember pedig az alattvalók táborát képezi. Csuda különös faj ez. Van itt minden. Öltönyös jogász, aki a saját lelkiismeretén könnyít azzal, hogy néha buszozik. Azt hiszi így nem is olyan nagy bűn hogy hétvégén elmegy „kirándulni” egyet a Bükkbe a Hummerjével.

Aztán a itt vannak még a fém kocsis törtetők, akiknek a küldetésük a minél hamarabb feljutás, minél gyorsabban ülőhelykeresés akkor is, ha csak egy megállót mennek, és a minél több fiatalkorú piszkálása az át nem adott helyért. Itt megállnék picit. Én tisztelem az időseket, és becsszó, mindig felállok, ha látom, hogy egy néni vagy bácsi nem talál ülőhelyet. Nem a cselekedettel van bajom, hanem az elvárással. Ugyanis ez a nem is olyan kis csoport úgy véli, aki nála fiatalabb nem lehet fáradt, nem fájhat a lába, vagy épp nem lehet rosszul. Értem, hogy neki van 50 év előnye, de az adott pillanatban 8 óra munka, 2 óra suli, és számtalan konfliktus helyzet után úgy érzem én fáradtabb vagyok, mint ő, akinek a napi adagja 2 óra pihegés, fél óra piacozás, 1 óra főzőcskézés, és 8 óra sorozatnézés. Pont.

Ki ne hagyjuk a gyerekeket. Álszent kis nyavalyások. Anyuka apuka felkészíti őket, hogy: Na ide figyelj Pirike. Ma nem tudlak iskolába vinni a 5 milliós céges kocsin, mert apának más felé van dolga. Felszállsz ügyesen a buszra, menj előre, és surranj fel hamar. Ne állj szóba senkivel, kapaszkodj erősen lehetőleg, úgy hogy senki más ne férjen el mellett, és ha valaki, tömeg miatt, mégis az intimszférádba ér, azt nyugodtan csípd meg a popsiján, vagy rúgj bele a vadi új nadrágos lábába. Jó? Ügyesen életem!

Ki ne hagyjuk a buszozást könnyű pénzszerzésnek tartókat. A zsebtolvajokra minden járat felhívja a figyelmét, mégsem túl nagy sikerrel. Ellenük a behúzott zseb, a szorosan magunkhoz szorított táska, és az empátia segít. Ha én meglátnék valakit csenni, tuti, hogy úgy oldalba lökném, hogy a tömeg ne tudjon védőhálóként szolgálni.

Jah hát a kedvenceim. Nem is tudom, hogy nevezzem őket. Mondjuk… A társadalom normái ellen lázadók, akik felsőbbrendűnek érzik magukat. Tudom nem túl fantáziadús, de minden benne van. Úgy érzik, ők uralják a buszt, így mindenféle probléma nélkül hallgathatják max. hangerőn a zenét a mobiljukon, persze fülhallgató nélkül. Megjegyzem annak az esélye, hogy ez neked tetsző legyen, egy az ezerhétszázhetvennyolcmilliókilencvenhéthez. Egy-egy hosszabb zötykölődés alkalmával lehetőséged van végighallgatni a Nótár Méri összest, a Feketeszemek válogatás cédéjét, sőt, kaphatsz a társadalom kitűnő angoltudásából is, mint például: Áj vana bíg a billioner óóó fáking be, szájlángábtátingájnevőrhevőő.

Vannak még az állva alvók, a szemüket gúvaszta figyelők, a táskájukat emberként szeretők és a mellettük lévő ülésről le nem vevők, a sportos nénik, akik sportcipővel, és hátizsákkal védekeznek a lekésett járatok ellen, a kéjencek, akik a tömött buszra specializálódva várják a friss husik véletlen megérintését.

És vagyok én, aki figyelek. :) A buszozás egyik legjobb dolga a figyelés. Nézem ezeket a csoportokat, van, hogy mosolygok,és van, hogy bosszankodok. Szeretem elkapni a hasonszőrűek tekintetét, mondjuk, ha én a pehelysúlyommal miniszoknyát veszek fel. Szeretek akkor is magabiztosnak látszani, ha pocsék napom volt, hogy ha valaki bírálni próbálnak, akkor sehogy se menjen neki.

Buszozni jó. Főleg ha esik az eső, és nem akarsz megázni. Vagy ha sietned kell valahova. Buszozni drága mulatság, de még mindig olcsóbb, mint mindenhova autóval menni. Azt kérded, hogy ha lenne autóm, akkor is buszoznék-e? Megvesztél? J Francokat. Sokkal lustábban vagyok annál. De mivel nem dobálom el a szemetet az utcán, így nem valószínű, hogy mindennap ezzel is szennyezni akarom a környezetet. Így megvárom, amíg kifejlesztik a környezetbarát autókat. Ez sokkal jobb indok rá, mint az hogy nincs pénzem… :)

Puszi

Zsuzsánk

Egy közösségben élni, dolgozni, szeretni, nem egyszerű feladat. Olyan erényeket követel, ami nincs belekódolva mindenkibe, és az ezek hiányossága szüli a problémákat, konfliktusokat. A felnőtt életből a dedóban, és a dedóból a felnőtt életben érezzük magunkat. Most akkor mire is vágyunk igazából?

Szerintem az iskola, és a nagybetűs életnek nevezett szívás között nincs olyan hatalmas nagy különbség. Amikor koptattam a padokat, nem is gondoltam, hogy ugyan azokkal kell megküzdenem majd a munkahelyeimen is, mint az osztályban. Van ugye az osztályfőnök. Aki, jó esetben második anyánk/apánk, összetart minket, vezet minket, szemmel tart és ellenőriz. Ezt megkapjuk a főnökünktől. Akadnak kötelezettségek, mint egy beadandó, határidő, egy témazáró, vagy egy továbbképzés. Vannak a klikkek az osztályban. Ezek általában alapvető hasonlóságokon, és színjátékokon keresztül alakulnak ki. Mint például a kockák, a cicababák, a macsók, a maguknak valók. Vannak, akik közösen tanulnak, mások a világért sem mutatkoznának együtt egy légtérben. Nálatok ez nem így megy? Az én munkahelyemen is vannak klikkek. Azt hiszem, ezek leküzdhetetlenek. Hiszen habár mindannyian külön kis individuumok vagyunk, valakihez tartoznunk kell napközben is, hiába van másik életünk is.

Aztán.

Ezek a klikkek ugye beszélgetnek közösségen belül. A kockák mondjuk, kidumálják a macsókat, a cicababák, meg a lúzereket. Ezek persze saját véleményen alapuló, néha rosszindulatú, néha naiv, máskor pedig félreértő párbeszédeket indukálnak. Még bonyolultabban: „Ismerhető szereplőkről szóló nem publikus információ, melynek legfőbb attribútuma a terjedés. Olyan információhalmaz, amely minden pillanatban fölülírja önmagát. Az emberi faj egészére jellemző, kisebb közösségekben kialakuló, polihierarchikus szerveződésű kommunikációs hajlam.”  Magyarul pletykát.

Van az a béna találós kérdés:

Mi az abszolút pletyka?
– Amikor a néma elmondja a süketnek, hogy a vak látta a bénát szaladni.

Pletykálni mindenről és mindenkiről lehet. Be kell vallanom, bár nehezemre esik, én is nagy híve vagyok az ilyen társagásoknak. Nem hiszek a ki nem beszélőknek. Nincs olyan, hogy valakit nem beszélnek ki a háta mögött. Ha három ember van egy társaságban, és az egyik elmegy, a másik kettőt tuti róla beszél. Lehet, hogy nem rosszindulatúan, de akkor is. Abban sem hiszek, hogy a pletykálkodásért halálbüntetés jár. Én sem szeretem, ha a hátam mögött rólam valótlan, vagy kiszínesített dolgokról beszélnek, de egy ilyen információ éhes társadalomban ez elkerülhetetlen. Mert hát mindenki okosabb mindenkinél, és persze jobban is tud mindent. :)

Az én kedvenc pletykám elég közelről rontott rám. Egy kis faluban nőttem fel, mindenki ismer mindenkit. Én sokat jártam az egyik barátnőmhöz, akit az apukája egyedül nevelt. Pár hét múlva azzal támadták nagyimat, hogy én azért járok oda olyan sokat, megjegyzem 12 éves voltam, mert engem az apukája kihasznál ÚGY… Ezt nevezzük már nem ártatlan szóbeszédnek, hanem célzott sértegetésnek. Persze intelligens emberek között a munkahelyi pletyka, szóbeszéd nem ilyen veszélyes.

Mi van akkor, ha itt a vég. Rájössz, hogy beszélnek a hátad mögött? Mit tehetsz? Kiabálj a körülötted lévőkkel, szívj el 10 szál cigit, és falj be három szendvicset? Akár.:) Vagy mérlegelj! Ki terjesztheti a pletykát? Miért? Kit érdekel ez komolyan? Kiket érint? Ki az, aki komolyan veszi? És te miért nem nevetsz rajta? Minden konfliktusból el lehet menekülni pár jól célzott mondattal, vagy poénnal. Persze nem állítom, hogy mosolyogj azon, ha azt állítják, hogy pasi létedre női ruhában mászkálsz esténként, és pénzért árulod a tested. De amíg ez poén, és zrikálás szinten megy, nem kell komolyan venni. Ha pedig azért bántanak, mert ki akarnak túrni, meg akarnak előzni, vagy épp át akarják venni a helyed, akkor vedd fel a kesztyűt. Nem, nem azt mondom, hogy rágalmazz vissza, mert sokszor az a boxer bizonyul hatásosabbnak, ami mély hallgatásba, és értelmezhetetlen mosolygásba torkollik.

Egyesek szerint jót tesz az egészségnek a pletykálás. Kivéve, ha egy maffiózóról teszed, akkor kifejezetten egészségtelen. De amíg az emberek csak a saját szórakoztatásukra, rosszindulat, és sértegetés nélkül teszik, addig azt hiszem nem megbocsáthatatlan. Gondolj bele! Kutatók szerint a jól értesültség volt az egyik húzó elem a primitív ember fejlődésében. Mi mindent tehet velünk a gyors információáramlás? :P :)

Puszi

Zsuzs

Függő vagyok. Azt mondják a beismerés az első út a gyógyulás felé. Hát megteszem. Elmondom itt, ország világ előtt, hogy legyőztek. Átvette a testem, a gondolataim, az érzékszerveim felett a hatalmat egy szer. Pontosabban nem is egy. Vagy egy tucat. Azt hiszem véglegesen sosem tudom majd letenni őket. Tudom, nem vagyok egyedül a problémámmal. Mivel a környékünkön nincsenek ilyen anonim csoportok, így tervezek egy sajátot, ahol kibeszélhetem a nehézségeket, és talán megkönnyebbülhetek picit. Itt a vége, őszintén be kell vallanom, csoki, és internetfüggő lettem….

Én nem vagyok ám olyan, mint Gombóc Artúr. Nekem nem mindegy hogy milyen csoki az a csoki. A kis pocaklakó bél bolyhocskáim csak a minőségi csokit szeretik. Így hát állandó a konfliktus a pénztárcám és köztük. Még jó, hogy a Tibi tárcája messzebb van az enyémtől, és tőlem is, így nem akadályozza meg egyetlen egy gyomromból érkező trágár szó sem a költekezést, és egy újabb tábla milka csoki megvételét. J Nem tudom mikor kezdődött, és hogy szokhattam ennyire rá, de azt hiszem valahová az első udvarlómhoz tehető. :)

Az internet már más tészta. Vele van, hogy könnyebb, vagy, hogy nehezebb. Néha nem is kívánom igazán, máskor megpusztulok nélküle. De jelenleg ez nem csak az én hibám ám. A tied is. Akkora energialöketet kapok egy-egy posttól, hogy minden reggel, azaz első dolgom, hogy bekapcsolom a gépet és nézem a hozzászólásodat, az értékeléseket. Felháborító.

Ha függőségről beszélünk, akkor el sem tudod képzelni mennyi dologról lehet szó. Kábítószer, alkohol, nikotin, pornó, tévé, csoki, internet, süti, újság, film, sorozat, szex, játék.

Apropó játékfüggőség.

Gyerekkoromban, ha feszült voltam, akkor barbiztam. Olyan világba képzeltem magam ahol én voltam a legszebb, és bármit megtehettem. Ha úgy tartotta kedvem, akkor a tusfürdős flakon volt a fiú. Nem voltak előítéletek :D Ez ment kb. 12 éves koromig. Azóta mással oldom a feszkót, de arról inkább most nem írnék :P

Mivel az interneten kívül nem sok fórumon ismerkedtem pasikkal, így elkerülhetetlen volt az a tény, hogy minden exem, és a jelenlegi életem szerelme is gépfüggő. Volt olyan hapsim, akivel csak azért nem működött állandóra a kapcsolat, mert neki fontosabb volt a játék, mint mondjuk egy olyan szexistennő mint én…. Tibi, elmondása szerint, ezzel vezeti le a feszültséget, és ezért nem veszekszünk annyit. Mert én hagyom őt zombit gyilkolni.

Az egyik barátnőm épp ebben a témában öntötte ki a szívét nekem. Az ő ölebe is játék, vagyis elnézést, WOW-függő. Alsó-szászországi szakértők végeztek felméréseket a német fiatalok körében, ahol kiderült, hogy a tinédzserek átlagosan 4,5 órát játszanak minden nap. Azt hiszem egy hazai felmérés is hasonló végeredménnyel zárulna. De miért tudnak ennyire ragaszkodni egy játékhoz az emberek?!

Az egyik kollégám is beteg. Mondjuk ő nem mindig gyilkolással tölti az éjszakáit. Van, hogy énekel. Az kevésbé véres, de ugyanannyira beteg. Ma egész nap, miközben dolgozni próbáltam, a gyilkolós játék karaktereit nézegette, és próbált engem is belevonni a témába. Nem sok sikerrel. Elég nehezen tolerálom. Az a legdurvább, hogy a környezetemben lévő játékfüggők mind felnőtt emberek. Az exem egy olyan netes játékkal nyomta még fénykorunkban, amikor egy tetves falut kellett építeni, meg harcoltatni meg ilyesmi. Ha elutaztunk nekem az volt a legnagyobb problémám, hogy mit pakoljak, neki az, hogy melyik klántársára bízza a faluját, hogy ne haljanak meg az emberek. Vagy említhetném a másik kollégám, aki valamelyik nap rémülve kérdezte, hogy: Zsuzsó, hol vannak a halam? Eltűntek a halaim. És mikor meglettek, egy nagyot szusszant, hogy hmm, milyen jó, nem haltak éhen. Ugyanezzel játszik Bea is, akit képes felhívni a tesója munka közben, hogy megvegye-e neki azt a vízilovat vagy ne, mert most valaki örökbe adná. A harmadik kollégám meg még mindig arat. Sose unja meg. Egyszer dicsekedet, hogy vannak már méhei is. Nem akartam bántani, de csak az jött a számra, hogy az király nekem meg van szexuális életem. :)

Nem akarok bántani senkit. Én is rá voltam kattanva játékokra. Tudom, hogy ezek szezonális dolgok, de a fiatalabbaknál, akiknek még nincs teljesen kifejlett világképük, elég nagy kárt tudnak okozni. Jó nyilván nem az aratós játék, de a gyilkolós, mesebeli karakteres játékok eléggé torzíthatják a személyiségüket. Nincs kedvem olyan világba szülni a kis purdéimat, ahol az oviban is a fénykard a legnépszerűbb játék.

Csak azt nem tudom, hogy süllyedtünk idáig. Jó, aláírom, hogy mindig voltak szenvedélybetegek. Azt is beismerem, hogy inkább üljön a számítógép előtt az ember, mint hogy a kocsmába gépezze el a család kosztpénzét. De nem lehetne ezeket a pótcselekvéseket másokkal helyettesíteni? Nem mindig. Nem várnék csodát. Csak ha a barátnőd megy hozzád, akkor ne játssz az idióta barátaiddal, mert ott van a lány, aki szeret, és veled akarja tölteni az idejét. Vagy ha főcímet kell gyártanod a műsoromnak, ami lassan egy éve megy, és még mindig elkezdődik csak a vakvilágba, akkor ne etesd a teheneidet, mert nem állok jót magamért. Ha pedig hazamész a nagymamádhoz, ahol nincs net, ne költsd az urad drága pénzét arra, hogy megnézd a blogod, és a facebookod a mobilodról, mert megjárod. Mosogathatsz és főzhetsz huszonötezerhétszázhetvennyolc napig, hogy törlessz.

A függőség legyőzhető, persze a legegyszerűbb út egy másikba kapaszkodni. Az én szenvedélyeim nem olyan károsak. Próbálom a jó oldalát nézni. A netnek köszönhetlek téged. A csokit pedig majd csak ledolgozom valahogy :P

Puszi

zsuzsi

Igaznak tartom, hogy minden befolyásos, sikeres férfi mögött egy erős nő áll. Minden feminin hajlamomat félretéve is úgy gondolom, hogy az élet minden területén szükségük van ránk. Ha másért nem, hát azért, hogy az egójukat simogassuk olyanokkal, hogy: ó drágám, én nem bírtam volna kicserélni azt az izzót. Olyan jó vagy te ezermester.:)

Azonban ha valóban igaz ez a mondás, akkor érdemes fontolóra venni az ellenkezőjét is. Mármint, vajon valós azaz állítás, hogy: Minden kemény nő mögött egy erős férfi áll?

Kik s azok a kemény nők? Szerintem azok, akik nem engedhetik meg az életükben, a munkájukban, hogy gyengének tűnjenek. Például a főnökök. Habár tombol az emancipáció, abban kiegyezhetünk, egy nőnek irányítani egy olyan társaságot melyben életerős, határozott férfiak is dolgoznak nem könnyű.

Habár a fősulin tanultam a három vezetői személyiségtípusról,. Szerintem egy jó főnöknek keménykezűnek kell lenni. Tudom, hogy ezzel magam ellen is beszélek, de ez az igazság. Ha a főnököm túl engedékeny, akkor nem érzem, hogy annyira keményen kellene dolgoznom. Ha viszont túl kemény, akkor nincs kedvem teperni, mert úgy sem értékeli.

Akkor most melyik út a helyes? Van aranyközépfőnök? Van olyan nő, aki képes mindkét módon élni? Épelméjű tuti nem. Skrizofénekkel pedig nincs tisztem foglalkozni ezen a felületen. :)

Úgy érzem az életemben, a munkámban én is kemény nőnek számítok. Elég domináns jellemnek. De valamikor nekem is le kell eresztenem, kiengedni a fáradt gőzt. Ha már végképp nem bírom tovább, akkor sírok. Bezony. Hisztizek, valami kis apróságon, és kijön, mondjuk 2 heti adag egyben. Ilyenkor kell az erős férfi, aki képes így is elviselni. :) Szerintem ez másokkal is így van.

Tehát ha a te főnökasszonyos egy farok nélküli Mussolini, és folyton kiabál veled, csak egy dolgot tehetsz. Nem, nem ordítunk vissza, mert kell a meló. De elképzelheted őt szopóálarcban, miközben Inga a germán asszonyállat egy hatalmas szőnyegporolóval paskolgatja a kis sejhaját. Na jó, nyilván a terrorista businesswomanek többsége nem így lazít, de vicces így elképzelni. :)

Csak van ám itt még egy kis bibi… Mi van azzal a szilárd meggyőződésemmel, hogy mind erősek vagyunk, csak talán nem tudjuk kifeszíteni a muszkliszárnyainkat az élet minden területén. Lehet, hogy te is a munkában vagy határozott. Vagy megeshet, hogy a baráti társaságban vagy domináns. Esetleg anyatigrisként véded a kis pulyáidat a játszótéren, ha az újgazdag kölykök bántják őket, mert nike cipő helyett neki niko van. Ennek tudatában talán már nem is olyan szörnyetegek a főnökök. Hiszen magadat csak nem nevezed sárkánynak nagy tömegben.

 Én sem vagyok egy egoista fúria, csak ahhoz, hogy megálljak a lábamon néha erősnek, és keménynek kell mutatnom magam. Abba a filozófiába már bele se megyek, hogy véleményem szerint minden nagyhangú az önbizalmát akarja csak palástolni. Inkább nem zrikálom magam többet ebben a témában. :)

 Úgyis tudod mi a postom vége?! :) Mi vagyunk a királylányok, kivéve ha fiú vagy mert akkor királyfi, még akkor is, ha épp szájpecekkel olvasol most, és bárki bármit mond örökérvényű Maszkura és a tücsökraj idézete:

„Aki szebb, mint én az ki van festve. Aki nálam keményebb az már jegesmedve.”

puszimuszi

Zsuzsinka :)