Mindig irigykedtem azokra a lányokra és fiúkra, akik szenvedélyesen gyűjtöttek ezt azt. Még Mosonmagyaróváron jártam általánosba, amikor a kosaras kártya, illetve a tazo-mánia tombolt. Persze, mint mindenkinek nekem is voltak ilyenjeim, de inkább csak azért, hogy ne lógjak még ki ezzel is. Épp elég volt, hogy a háztömb aljában lévő butiksoron nekem nem a mini biziből vették a cuccokat, hanem a felnőtt biziből… Még most is fáj kicsit, de azzal vígasztalom magam, hogy én már 11 évesen is felnőttesen öltözködtem. :D
Tehát a gyűjtögető életmód ugye ősanyáinktól belénk van építve. Szeretjük magunk köré gyűjteni azokat a dolgokat, amikért rajongunk. Lánykoromban sokan gyűjtötték a szalvétákat. Sosem értettem. Míg mások a bélyegekre költötték a zsebpénzt, akadtak, akik mesefigurás szalvétákra pazarolták a fagyiravalót. Nem gondolom persze, hogy a bélyeg sokkal szipiszupibb elfoglaltságot jelent, de azt legalább pénzé lehet tenni X év után. Míg a szalvétába, rosszabb napokon kifújom az orrom. Nem beszélve arról, hogy a bélyeggyűjtős duma, habár elcsépelt, és mindig átlátszó, volt rá precedens, hogy én is használtam, és általában egy klassz éjszaka vígasztalt a szánalmas szöveg miatt. :)
Akadtak akik Kinder tojás figurákat gyűjtöttek. Én is gyűjtöttem őket, de csak mert annyira szerettem a Kinder tojást, hogy folyton azt kértem, és rám ragadtak :) Aztán a nagyja a kukában landolt, de ki lehetett fogni kincseket. Néha volt közte egy két rajzsablon, vagy foszforeszkáló szörnyecske. De a markoló, és a fejét-farkát mozgató kisegér sosem hozott lázba. Volt olyan barátom, aki annyira fanatikus volt, hogy a polcán szépen sorban álltak a kis figurák. Ha pedig Zsuzsi beszabadult a porcelánboltba, és nekiment a szekrénynek, hát nem marasztalt sokáig a kispajtás.
Következő csoport a képregény gyűjtők. Nem vagyok túl jófej a témában, mert habár szeretem a meséket, sosem voltam az a kisgyerek, aki órákig tudott nézni egy-egy egérkés macskás sorozatot. A verekedős cartoon-októl pedig egyenesen kiráz a hideg. Épp ezért sajnos nem tudom Thebe gyerekkori szenvedélyét értékelni. Ő is a képregények megszállottja volt. Szerinte azért jók az ilyen kis füzetek, mert habár olvas a gyerek, mégis látja maga előtt a képeket, és ez sokkal jobban leköti. Lehet, hogy van benne valami. Mindenesetre engem maximum a Bravoban lévő párkockás képregények kötöttek le.
A matricagyűjtés nem egyszerű dolog. Az alap dolgoknál lemaradtam. Úgy értem az a problémám, hogy egy füzetbe ragasztgatod a szebbnél szebb figurákat. Miért nem rakod ki? Miért nem ragasztod vele össze mondjuk a hűtőt? Mert bénán néz ki 2 év múlva, és jóanyád tudja ezt nagyon jól, ezért nem engedi. Akkor meg minek? Nézegetni? A kislányok presztízs-kérdést csinálnak abból, hogy kinek van szebb és jobb. Csak még egy momentum, amivel bénázhatják egymást a kis nyomik. Hogy nekem szebb van bibi, neked meg csak béna 30 Ft-os. Szörnyű.
Poszter-függők. Teleragasztgatják a falukat, mindenféle énekessel, kiskutyával, lóval, pasival. Azokat is felragasztják, akiket nem szeretnek, csak hogy nőjön a repertoár. Tudom, hogy így van, mert nekem is évekig volt a falamon egy The Rasmus poszter csak ezért, mert fekete-piros volt. :)
Rajongani mindenért lehet. Sajnos az én gyerekkoromban az őszinte tiszta imádat, gyűjtési szenvedély kimaradt. De visszakaptam háromszorosan. Csakhogy a mostani gyűjteményeim darabjai nem kaphatók 30 forintért. Legjobb esetben is tegyünk utána két nullát. Igen, én is elkaptam. A táskák és a cipők gyűjtője vagyok. Lehet érdemesebb lett volna megtartani a Kinder-figurákat. A pénztárcám mindenesetre jobban járt volna…
Pusz
zs
