Amikor valakire gondolunk, különböző dolgokra asszociálunk. Nekem egy veleszületett betegségem, hogy az embereket állatokhoz, növényekhez, vagy mesefigurákhoz hasonlítgatom. Így lett Bea póniló, Thebe vakond, Botti Garfield, de vannak körülöttem medvék, pockok, csirkék, hódok, és majmok is szép számmal.
A másik betegségem a zene. Muszáj kötnöm zenéket emberekhez, de ha nem görcsölök rá, akkor is tudat alatt eszembe jut az illető egy-egy dallam hatására. A gimis barátnőim az Oasis- Wanderwall című számával párosulnak. Flóra a Pocsolyába léptemmel. Bea Ziggy Marleyvel. Az exem a Republikkal, Thebe Bruno Marssal. Ha szomorú vagyok, akkor szomorú zenét hallgatok. Ha vidám, akkor vidámat. Ha önbizalom hiányos, akkor felturbózó dallamokra vágynak a füleim. A zene körülvesz minket, nem tudod kikerülni. A ritmus mindenhol jelen van. Amikor megszülettél, az orvosok rádiót hallgattak. Amikor sírtál anyukád énekelt neked. Amikor produkáltad magad a família előtt akkor zenére táncoltál. Amikor tini voltál, akkor a slágerekhez menekültél a szüleid elől. Az első szerelemnél belebuzultál a nyálas zenékbe. Amikor férjhez mész, vagy megnősülsz muzsikára vonulsz be. Amikor meghalsz, siratódalra temetnek el.
Általában minden pasimmal volt közös zenénk, de legalábbis olyan, amit én annak gondoltam. Így emlékeztet a Bolond zenész, a Nem kell más, a Lopott könyvek, az Az légy aki vagy, vagy épp a Szeretni valakit valamiért egy-egy jó numerára, nagy szívfájdalomra, vagy egy összetört álomra.
A zenének ereje van, minden közhely nélkül. Elér, hogy vidámabb legyél, hogy ráhangolódj valamire, hogy túllépj valamin. Ha rátok gondolok, akkor James Blunt, vagy épp Moto Moto dübörög a fejemben. :) Nem akarom a postot a „zene nélkül mit érek én?”-nel befejezni, vagy a „zene az kell” kezdetű klasszikussal. Legyen inkább egy idézet Müller Pétertől, és így ügyesen kikerülöm a frappáns befejezést :)
"Minden szép zene és jó sor egy pillanatra felébreszt. Ne feledd: ha így élsz, te is művész vagy, akkor is, ha nem tudsz festeni vagy verset írni. Az élet művésze vagy. Mert a legcsodálatosabb műalkotás mégiscsak te magad vagy. És az életed."
Pápuszi
Zsuzsi
