Dagi vagyok! Vállalod?

 "Szabad vagyok. Büszke vagyok a testemre, mert Isten megnyilvánulása a látható világban."

Igyekszem a mindennapjaimban elzárkózni mindenféle vallástól, nem belemélyülni egyik ágába se, nyitottnak maradni az újra a jóra. Idézeteket keresgettem egy karácsonyi meglepetéshez, és erre a gyöngyszemre bukkantam. Elindult a fantáziám és az ujjaim Persze most nem úgy...

Ha abból az alapelméletbõl indulunk ki, hogy Isten alkotta a mindenséget, s vele együtt minket magunkat is, és persze valamennyire hiszünk a sorsban, akkor kimondhatjuk, okkal lettünk ilyenek amilyenek. Okkal nagy annak a lánynak az orra, annak a srácnak a hasa, és nekem okkal malac az orrom, okkal van tokám, pocakom, és egyesek szerint tepsi fenekem. Ha továbbra is kitartunk ezek mellett a képzelgések mellett, nem szabad kitérünk az elõl a válasz elõl, hogy vajh miért?! Hiszen akármennyire is jól érezzük magunkat a bõrünkben hölgyeim és uraim, mindannyiunkat értek már sérelmek, és nem, nem csak a hurkákról, és gödröcskékrõl beszélek. Õszintén hiszem, hogy mindenkit van miért csúfolni. Na de miért teremtett minket ilyennek a jó isten, buddha, allah, vagy hívd ahogy akarod?! Van az a mondás, hogy amiért nem kell küzdened, nem is értékeled kellõképp. (Ha valaki olvas fentrõl, zárójelben megjegyezném, értékelném a lottóötöst, nem kell attól félni, hogy elszállnék. Na de mindegy.) 

Tehát azt becsüljük igazán amiért mi magunk dolgozunk meg. Meg kell dolgoznunk a házunkért. Jó érzés a saját otthonunkban lakni. Meg kell dolgoznunk a munkánkért. Jó érzés talpon maradni, és azzal foglalkozni ami érdekel, és amihez értünk. Meg kell dolgoznunk a baráti kapcsolatainkért. Jó érzés olyan emberek között lenni, akik feltétel nélkül szeretnek. Meg kell dolgoznunk a szerelemért. Jó érzés amellett ébredni, aki mellett fel akarunk ébredni, és nem az álmainkban barangolni tovább. 

A külsõségek világát élünk, nem dobálok senkire köveket, mert én is felszínes vagyok. De ha nincsenek kapcsolataid, vagy nem vagy szimpatikus az ingatlanosnak, bankosnak, eladónak, nem kapod meg álmaid házát. Ha nem vagy talpraesett, céltudatos, és magabiztos, nem kapod meg álmaid munkáját. Ha nem vagy õszinte, nyitott, és megbízható, akkor nem maradnak melletted a barátaid. Ha nem vagy önmagad, nem fog szeretni akit te szeretsz önmaga miatt. 

Hazudtam. Az elsõ követ magamra dobom. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Vajon mennyit változnánk, ha mindannyian ugyanúgy festenénk? Arctalan, gumibabák lennénk, még hangunk sem lenne, nehogy aszerint ítéljenek. Az jobb lenne? Gyártószalag emberek, kis kotontestû lényeg. Szép kép....

De mivel egyikünk sem kotonember, így el kell azon morfondíroznunk, hogy habár nem mindig vagyunk elégedettek önmagunkkal, és gyakran ezt halljuk másoktól is, okkal lettünk ilyenek amilyenek. Lehet hogy az a sorsunk, hogy többet dolgozzunk egy-egy dologért, hogy jobban becsüljük. Lehet azt gondolta valaki odafent, hogy vagyunk olyan erõsek, hogy így ilyen testtel, ilyen hanggal, ilyen adottságokkal megállunk a lábunkon. Nem mindenki szupermodell, nem mindenkinek van két lába, és nem mindenki csodálkozhat rá erre a sokszínû világra a szemeivel. De mindenki eldöntheti, hogy hogy telnek a napjai, hogy habár nehéz is, de összekaparja magát a földrõl, és ha poros is a ruhája bemegy a bálba, vagy kint marad, mert úgy érzi ez a sorsa, és itt vége is mindennek....

Mint mondtam, nem vagyok túl vallásos. Inkább gondolatokban hiszek. Hiszek abban, hogy valaki idetett bennünket, és ezt okkal vitte véghez. Hiszem, hogy a saját sorsunkat magunk alakítjuk, hiszem, hogy a gondolatnak ereje van. Nem hiszek a mindennapos tükör elõtt állásban és motyogásban, de hiszek a csendes elmélkedésben, és az önmegvalósításban. Hiszem, hogy a tökéletes embereknek sokkal könnyebb, de hiszem, hogy mi tökéletlenek jobbak vagyunk. Már csak a hadseregnyi létszámunk miatt is 

Végül még egy idézet, remélem nem nagyon rontottam a bejegyzésem egyediségét ezzel a két mondattal. Köszönöm, hogy meghallgattál 

"A gyöngeségünkrõl is a szüleink tehetnek. (...) Azok is õk voltak, akik elfelejtettek önbizalmat csepegtetni belénk. Azt gondolták, hogy majd megjön az magától is. Hogy van némi tehetségünk az életre, és a fölösleges dicsérgetés csak rontaná az egónkat. Hát, rosszul gondolták. Ez nem történt meg soha. És most itt tartunk. Kifinomult tutyimutyik vagyunk."

puszi, pá, minden

Zsuzsi