Arra jöttem rá a minap, hogy nem is dagi vagyok, hanem trendi. Kifejtem.
A retro ugye most menő. Várom már egyébként a magas talpú cipőket, amik ugyan egészségtelenek, de nagyon vagány voltam benne a jeges úton. Mindegy. Szóval a régi cuccok fénykorukat élik, én például tök szívesen hordom a nagymamám kabátkáit, meg nyári ruháit, hiszen az ő lány korában még volt minősége az anyagoknak. mondhatni „vaskosabbak”(!) voltak.
Elég optimista ugyan a megközelítésem, de szeretném azt hinni, a volán társaságok is, csak ezért nem vesznek több új járatot. Mert vagányok akarnak lenni, és nem utolsó sorban, passzolni a makkos cipőket imitáló kínai szarokhoz. Az egyik nap ilyen közlekedett Tárkányba is. Tök kényelmes volt. Tényleg.
Persze hülyeségnek tartom azt a kezdeményezést, amit az USA-ból hallottam. A repülőgépen külön csináltak nagyobb méretű üléseket, a testes utasoknak. Utálnék olyanban ülni. Biztos behaluznám, hogy: nézzétek, ott ül a dagadt. De mindenezek ellenére még a vékony emberkéknek is nehéz egy mai helyi járatos buszon elférni. Egynek sok, kettőnek kevés. Lehet Kínában gyártották őket.
De ezen a 70es évekbeli buszon, habár büdös volt, de annyira kényelmesen elfértem egy ülésben, hogy még a Hair zenéjét is hallottam a fülemben.
Ebből következtetem tehát, kedves hasonszőrű barátnéim, mi nem dagik vagyunk, csak trendik. És hát. Ez azért vagány dolog. Szerintem.
Peace
Zsuzsi