Tudod, hogy igyekszem mindig belecsempészni magam az írásaimba, de ritkán érintek közvetlenül dolgokat. Íme:
1. Tessék mondani? Leszarom tabletta mellé túl leszek rajta bogyót is árulnak?
Mindenkinek lehet rossz napja. Mindenkinek, csak nekem nem. Mert nem engedhetem meg magamnak. Maximalista lennék? Nem. Hisztis? Igen, de ez nem ok. Hiú? Ebben meglehet. Hirtelen? Felháborítóan. A következő tanácsokat kaptam: "Nem médiabetegségben szenvedsz, hanem hisztis vagy. Mint egy gyerek. Majd túl leszel rajta. De nem terhelhetsz másokat a te rossz napod miatt." "Jó vagy, ha magadnak nem hiszed el, hidd el nekem!" - Persze nem hittem el. Még nem. Amíg magamnak nem bizonyítok, és amíg magam nem tudom elfogadni a hibáimat. Jelen esetben a bizonytalanságot.
2. Ha nagy leszek, író leszek!
Ötletként kaptam egy filmajánlatot. Levelek Júliához. Hosszú napok után beültem egy borsodival a gépem elé, és elindítottam. Nem szerettem belé. De elgondolkodtatott. Az egyik a mindent elsöprő, és nevetségesen kiszámítható, és félelmetesen könnyeket fakasztó szerelem. Amikor bárkin és bármin átgázolsz, és ami a legklasszabb, hogy nem csak Te, de ő is. Ami ritka. Amikor kitalálja mire vágysz, amikor tudod, hogy mire gondol, és tudod, hogy nem halucinálod, nem beképzeled, hanem valós. Amikor egyetlen lopott csók a minden. Viva romantica. A másik, a tökéletes pályaképem, amiben biztos vagyok. Író leszek. Bárkin és bármin átgázolok, és az a legklasszabb, hogy nem csak én, a sorsom is. Ami ritka. Amikor tudja mikor kell egy új lökés, amikor ihletet ad, és nyugtat, hogy gyűjtsd csak a gondolataid. Eljön a Te időd is.Amikor egyetlen kósza gondolat a minden...
3. Stoppos a mindenségben.
Ismered a mondatot: Haza akarok menni. Ismered az érzést? Honvágy. Mindegy hogy Londonban vagy, vagy a szobádban. Gyilkos gondolat. Helykeresés. Elégedetlenség. Kétség. Hiány, és egyszerre tömegérzet. Félelem és bátorság. Ellentétes érzések, vágyak, tettek. Kukába a chill outtal.
4. Ez az életem?
Köszi, elvagyok. Szeretem a munkám, és az új rovatom. Ami még formálódik. De ami tökéletesen én vagyok. Egy falatnyi Zsuzsi. Szeretem amikor pöröghetek, képletesen és gyakorlatilag is. De van az a pont. Amikor a testem nem engedelmeskedik a gondolataimnak. Amikor fejbe kell vernem magam, és beleüvölteni a koponyámba, hogy itt az idő. Ki kell kapcsolni. És nem az élet nagy dolgaival törődni, hibát hibára halmozni, elfelejteni azokat amik fontosak, kikerülni azokat amik sokat jelentenek, és nem megtenni mindent annak érdekében hogy elégedett legyek. Lehet, hogy sosem leszek az. Lehet, hogy sokszor fog még fájni a fejem. Nem hiszem, hogy nem követem el ugyanazokat a hibákat. De tudom, hogy egyszer hálás leszek érte. Mert ettől vagyok én. Zsuzsi. Egy egész vagy egy falatnyi... Kinek mennyi jut. Kinek mi jut... a kedves (?), a bunkó, a vicces, a szexista, a feminista, a magának való, vagy a közönségnek élő. Ez az életem. Könnyebb témát nem találtam... Nem is illett volna a súlyomhoz...(?)(!)
Zs
