A mai leckénk egy örökérvényű problémát boncolgat. A könyökünkön jön már ki a téma, mégis mindenkit érint. A szépség. De nem ilyen egyszerű ez a szó. Nevezzük inkább közízlésnek. Elfogadásnak. Toleranciának. Az alapvető probléma mindig másokkal van. Mások nem fogadnak el. Mások úgy gondolják. Másoknak ez tetszik. A még alapabb alapvető probléma pedig az, hogy elfelejtjük, a mások mi magunk vagyunk.
Reggel épp a szokásos busztúrámat folytattam a Busmanok földjén. A forgóban álltam meg, és velem szemben egy ismeretlen ismerős utazott épp. Számomra megdöbbentő, hogy kik olvasnak, így mindenféle komolyabb utalgatások nélkül szeretnék a fickóról írni. Hát nem egy magas fiatalemberről van szó. Mondhatni alacsony. :) De ezzel semmi baj. Állt vele szemben egy magas lány és beszélgettek. Én a szokásos figyelőperceimet töltöttem, amikor egyszer csak fékezett a busz, és a lány leszállt. Igenám, de búcsúzásképp egy gyengéd csókot lehelt az úr ajkaira. Nem tagadom, elkerekedett a szemem. Aztán mosolyogtam. De nem azért, mert annyira vicces, vagy felháborító lett volna, hanem mert jól esett. :) Legszívesebben oda mentem volna, és rátámadtam volna, hogy: szia én tudom, hogy ki vagy, lehet te is, hogy én ki, de nem biztos. Ne haragudj, hogy azon gondolkoztam milyen nehéz lehet partnert találnod, hiszen egy percre nem láttam messzebb az orromnál, és nem vettem észre, hogy ugyanazt teszem ami ellen harcolok. A rögtönítélés ellen. Nagyon jó kedvem lett :) És ha komolyan belegondolunk a témába... Szép dolog a szerelem, de tudjuk mit mondanak az alacsony pasikról... kis ember... hm hm :)
Mind két meghatározó suliszakaszomban volt meleg osztály illetve csoporttársam. Sőt, erős a gyanúm mostanában, hogy általánosban is akadt egy, de ő még nem vállalja fel. Ezeknek a barátoknak köszönhetően elég kifejlett a meleg-radarom. Felismerem az utcán a langyi emberkéket, és örülök nekik. :) Tudom, nem mindenki olyan liberális, mint én, és tudom, hogy ez merőben ellene megy a konvencióknak. De hiszem, hogy ahogy a bőrszínről, úgy ezekről sem igazán tehetnek az alanyok. Sőt, én még valahol picit irigy is vagyok rájuk. Sokkal nagyobb esélyük van az elfogadásra, mint például nekem. Egyre nagyobb hazánkban is a melegtársadalom, és habár a ducibarátok is elég szép teret hódítanak maguknak, a melegekért mégis többen harcolnak, mint a tömör gyönyör emberekért.
Mielőtt kipattantam az ágyból, hogy elmés gonolataimat leírjam, egy plasztikai sebészes sorozatot néztem a tévében. Volt benne egy dagi nő. Az alap sztori az volt, hogy habár az orvos nagyon a külső, és a látszatszépségek doktora, a leányzó a kisugárzásával a látszólagos magabiztosságával meghódította, és élete legjobb orgazmusát okozta az eleinte kétkedő férfinek. Aztán ahogy teltek az események, a pasi egyre bunkóbb, nyersebb lett, a lány pedig egyre jobban összetört. A végén már zsírleszívásra adta a fejét. Aztán persze a dagi meztelen barátai megmentették. Mondjuk ez a rész elég kaotikus volt.
A sorozat elültetett egy bogarat a kis fejemben. Amikor megkérdezem Tibit, hogy mit szeret bennem, általában a következő jelzők versenyeznek a kiemelt első 3 helyezésért: okos, vicces, aranyos. A külsőmre vonatkozóan csak akkor kapok ilyen esetben dicséretet amikor szóvá teszem. Ilyenkor persze kellemetlenül érzi magát, de látom rajta, hogy komolyan gondolja amit mondani szokott: Nem kell kiemelnem milyen szép vagy, hiszen ez természetes. De, életem, ki kell emelened. Csakhogy ő mindig azt mondja, hogy habár csinos vagyok, a kisugárzásom tesz igazán vonzóvá. Be kell valljam, utálom ezt a mondatot. Ki szereti azt hallani, hogy szép a belsőd?! Ám el kell ismernünk, valóban sokat számít, hogy kinek milyen a kisugárzása, a "belseje". Nem, nem arra gondolok, hogy belül mindenki rózsaszín.
El kell gondolkodnunk, gondolkodnom azon, hogy mi a fontosabb. Mit szeretnék igazán. Azt, hogy ha valaki rám néz, akkor elájuljon, és a melósok tömegszám fütyüljenek utánam az utcán, vagy hogy ha valaki rám néz azt gondolja nem rossz, és akkor nyűgözzem le igazán, ha kinyitottam a szám. Nem Botti, nem a szájszagomra gondolok. Tudod, az a szomorú, hogy lehet néha inkább vállalnám, hogy a rögtönítélő, és a rögtönfütyülő bizottság elé állnék pár jó szóért, mintsem kivárjam amíg lenyűgözök valakit az agyammal, esetleg a humorommal.
Ne érts félre, ez most nem panasz. Nincs gondom általában magammal, tudom, hogy mennyit érek. Csak azt hiszem természetes vágya mindenkinek, nem csak a nőknek, hogy szépnek lássák őket. Az önbizalomhiányosabb fajta meg még el is várja hogy dícsérjék. :) A fiúknak is szükségük van erre. Van egy ismerősöm, aki tudom, hogy azért sértődik meg mindenen, azért szúr, és vág vissza rögtön, akár meggondolatlanul is, mert nem elégedett önmagával. Tudja, hogy van rajta sebezhető felület, és nem akar esélyt adni a támadásra. Csak az a nagy büdös helyzet, hogy ahogy a buzik kiszúrják egymást - és ez most nem ledegradáló megnevezés volt - úgy mi is, önbizalomhiányos kis súrmók. Látom a rezdüléseiden. Amikor nem vagy biztos magadban. Amikor látsz egy általad, és a közvélemény áltan szépnek talált valakit. Irigykedsz, mert nekik könnyebb. De vajon lehet-e előítéletek, és konvenciók nélkül élni?
Sokan a reklámokat bántják a közízlés miatt. Nyilván van benne valami. De a reklámokat is mi készítjük, emberek. Azt teszünk bele amivel eladható a termék, amit látni akarunk. Minden, az égegyadta világon minden problémánkat mi szüljük meg. Csak lehet, hogy mondjuk az enyémet nem én, hanem a szomszéd városból való Nagy Katalin. Lehet, hogy egy püspökladányi, vagy pesti lányét én toltam ki magamból. Tetves körforgások, és összeesküvés elméletek...
A nagy kérdés... Mit tehetünk? Ne csináljunk közízlést? A kérdés is lehetetlen. Tegyünk a címlapokra tökéletes magasságú, megfelelő ivararányú, és súlyfelesleg nélküli embereket? Vagy épp mutassunk mindenből a "legrosszabbat", és örüljünk, hogy mi sokkal jobbak vagyunk? Vagy csak egyszerűen tanuljunk egy új szót? Legyen mondjuk a tolerancia.
Egy fecske nem csinál nyarat. Egy buzi nem csinál homopárti társadalmat. Egy alacsony fiú nem ad önbizalmat a többinek, hogy egy magas lánnyal kezdjenek. Egy dagi nem változtatja meg a konfekció méreteket, a tetszésindexeket, és a véleményeket. De az a klassz, hogy nincs egyedül egyik csoport sem. Mindenkinek van valami stikkje. Csak el kellene rugaszkodnunk a sajátunktól, és észrevenni a másikét. Így már rögtön nem is annyira elítélendő, és már rögtön nem is vagyunk magányosak a problémánkkal.
Probléma? Inkább élet. És leszel szíves nem úgy értelmezni, hogy az egész életed egy nagy probléma. Inkább vedd úgy, hogy ezekkel a kis buktatókkal, elfogadásra váró tényezőkkel vagy igazi játékos. Start. A finishben találkozunk :)
Puszi
Zsuzsi
