Nekem mindig gondot okozott elfelejteni az exeket. Egy-egy rosszabb pillanatban egy betalált like, vagy csak a nevének a hallása is összerántotta a gyomromat. Főleg akkor, ha engem dobtak ki. Tudod, az a kis bénaság, hogy áhh biztos azért hív, mert hiányzom, közben csak a DVD-jét kéri vissza. Vagy biztos azért szexeltünk mert megőrül értem, közben csak épp nem volt más kéznél, Botti kedvéért pénisznél.
Lánykoromban sok imádottam volt. Oké, ezekkel ma is rendelkezem, de rendszerint távolról csodálom az áldozatokat. Akkoriban azonban össze-össze keveredtem ezzel azzal, nem kevés könnycseppet, nyugtatót, és alkoholmennyiséget köszönve ezzel nekik. Fiatalság bolondság. :) Ma azonban összefutottam az egyik régi nagy... nem szerelmemmel, inkább... ingerlőmmel. Igen, ez a jó szó. Ingerelt a mi lenne, ha, aztán a mi lett volna ha nem alszunk el, majd pedig, a mi lett volna ha bevallom. Mindazonáltal, hogy ismét igazítottam a ruhámon, és feltoltam a napszemüvegem a lehengerlő tekintet érdekében, valami hiányzott a két puszis, sablonos beszélgetésünkből. Nem éreztem semmit. Pillangót, vagy tudod azt a különlegeset, hogy korábban másra is használtuk egymás száját a szián kívül. Rövid időn belül a legkomolyabb exemmel is összetalálkoztam, de rajta már régóta túl vagyok, ez nem hatott a meglepetés erejével. Az viszont igen, hogy vígan ráztam a fenekem, amikor elköszöntünk, mert ha utánam néz, akkor sincs már tétje. :)
Lezárni egy kapcsolatot, egy szexet, egy csókot, vagy egy el nem csattantat nem könnyű, és senki nem várhatja el tőlünk, hogy egyik napról a másikra ne dobbanjon a másik nevére a szívünk. DE amikor már mindegy. Amikor már nem dobban. Amikor már te nézel át a másikon... annál fenségesebb, és kielégítőbb érzés alig van. (Kivéve régen amikor ő meg te, de erre ilyenkor már nem gondolunk)
Zsé
