Egy közösségben élni, dolgozni, szeretni, nem egyszerű feladat. Olyan erényeket követel, ami nincs belekódolva mindenkibe, és az ezek hiányossága szüli a problémákat, konfliktusokat. A felnőtt életből a dedóban, és a dedóból a felnőtt életben érezzük magunkat. Most akkor mire is vágyunk igazából?
Szerintem az iskola, és a nagybetűs életnek nevezett szívás között nincs olyan hatalmas nagy különbség. Amikor koptattam a padokat, nem is gondoltam, hogy ugyan azokkal kell megküzdenem majd a munkahelyeimen is, mint az osztályban. Van ugye az osztályfőnök. Aki, jó esetben második anyánk/apánk, összetart minket, vezet minket, szemmel tart és ellenőriz. Ezt megkapjuk a főnökünktől. Akadnak kötelezettségek, mint egy beadandó, határidő, egy témazáró, vagy egy továbbképzés. Vannak a klikkek az osztályban. Ezek általában alapvető hasonlóságokon, és színjátékokon keresztül alakulnak ki. Mint például a kockák, a cicababák, a macsók, a maguknak valók. Vannak, akik közösen tanulnak, mások a világért sem mutatkoznának együtt egy légtérben. Nálatok ez nem így megy? Az én munkahelyemen is vannak klikkek. Azt hiszem, ezek leküzdhetetlenek. Hiszen habár mindannyian külön kis individuumok vagyunk, valakihez tartoznunk kell napközben is, hiába van másik életünk is.
Aztán.
Ezek a klikkek ugye beszélgetnek közösségen belül. A kockák mondjuk, kidumálják a macsókat, a cicababák, meg a lúzereket. Ezek persze saját véleményen alapuló, néha rosszindulatú, néha naiv, máskor pedig félreértő párbeszédeket indukálnak. Még bonyolultabban: „Ismerhető szereplőkről szóló nem publikus információ, melynek legfőbb attribútuma a terjedés. Olyan információhalmaz, amely minden pillanatban fölülírja önmagát. Az emberi faj egészére jellemző, kisebb közösségekben kialakuló, polihierarchikus szerveződésű kommunikációs hajlam.” Magyarul pletykát.
Van az a béna találós kérdés:
Mi az abszolút pletyka?
– Amikor a néma elmondja a süketnek, hogy a vak látta a bénát szaladni.
Pletykálni mindenről és mindenkiről lehet. Be kell vallanom, bár nehezemre esik, én is nagy híve vagyok az ilyen társagásoknak. Nem hiszek a ki nem beszélőknek. Nincs olyan, hogy valakit nem beszélnek ki a háta mögött. Ha három ember van egy társaságban, és az egyik elmegy, a másik kettőt tuti róla beszél. Lehet, hogy nem rosszindulatúan, de akkor is. Abban sem hiszek, hogy a pletykálkodásért halálbüntetés jár. Én sem szeretem, ha a hátam mögött rólam valótlan, vagy kiszínesített dolgokról beszélnek, de egy ilyen információ éhes társadalomban ez elkerülhetetlen. Mert hát mindenki okosabb mindenkinél, és persze jobban is tud mindent. :)
Az én kedvenc pletykám elég közelről rontott rám. Egy kis faluban nőttem fel, mindenki ismer mindenkit. Én sokat jártam az egyik barátnőmhöz, akit az apukája egyedül nevelt. Pár hét múlva azzal támadták nagyimat, hogy én azért járok oda olyan sokat, megjegyzem 12 éves voltam, mert engem az apukája kihasznál ÚGY… Ezt nevezzük már nem ártatlan szóbeszédnek, hanem célzott sértegetésnek. Persze intelligens emberek között a munkahelyi pletyka, szóbeszéd nem ilyen veszélyes.
Mi van akkor, ha itt a vég. Rájössz, hogy beszélnek a hátad mögött? Mit tehetsz? Kiabálj a körülötted lévőkkel, szívj el 10 szál cigit, és falj be három szendvicset? Akár.:) Vagy mérlegelj! Ki terjesztheti a pletykát? Miért? Kit érdekel ez komolyan? Kiket érint? Ki az, aki komolyan veszi? És te miért nem nevetsz rajta? Minden konfliktusból el lehet menekülni pár jól célzott mondattal, vagy poénnal. Persze nem állítom, hogy mosolyogj azon, ha azt állítják, hogy pasi létedre női ruhában mászkálsz esténként, és pénzért árulod a tested. De amíg ez poén, és zrikálás szinten megy, nem kell komolyan venni. Ha pedig azért bántanak, mert ki akarnak túrni, meg akarnak előzni, vagy épp át akarják venni a helyed, akkor vedd fel a kesztyűt. Nem, nem azt mondom, hogy rágalmazz vissza, mert sokszor az a boxer bizonyul hatásosabbnak, ami mély hallgatásba, és értelmezhetetlen mosolygásba torkollik.
Egyesek szerint jót tesz az egészségnek a pletykálás. Kivéve, ha egy maffiózóról teszed, akkor kifejezetten egészségtelen. De amíg az emberek csak a saját szórakoztatásukra, rosszindulat, és sértegetés nélkül teszik, addig azt hiszem nem megbocsáthatatlan. Gondolj bele! Kutatók szerint a jól értesültség volt az egyik húzó elem a primitív ember fejlődésében. Mi mindent tehet velünk a gyors információáramlás? :P :)
Puszi
Zsuzs
