Mint a Bob Burger Falodájában. Mennyire stílszerű a hasonlat a falodával… No de nem falovagolok a témán. :)
Köszönet a www.divany.hu - nak, és Nektek, akiknek igénye van rám, és a kis életem történéseire. Persze az elmúlt időszakban sem unatkoztam. A mérlegem kezdetnek a következő.
- magasság: 160 cm
- súly: annyi amennyi
- házasságok száma: 1 db
- válások száma: 0 db
- szeretők száma: 0 db…
- munkahelyek száma: 2 db
- kifogyott ruhák száma: -2 db (nem, nem volt kitartó a fogyókúrám -.-)
- komolytalan írással töltött órák száma: 0 db
Keserűséggel, boldogsággal, és a sütőben éppen két tálca muffin gondolatával indulok újra el az úton, amiben felvállalom magam. Elfelejtettem ugyanis jó ducinak lenni. Pedig manapság ez igencsak elvárás. Felháborodások, hangos fitnesz vélemények, a másik oldalról pedig túl lelkes öntömjénezés, és már számomra is zavarba ejtő magabiztosság övezte az elmúlt időszakot.
Divat lett ducinak lenni, pontosabban úgy fogalmaznék, divat lett a magunk elfogadása. Legyen szó kövérségről, testi vagy szellemi fogyatékosságról. Persze a nem hivatalos mentális problémákkal küzdőket még ma is elítéljük.
Divat lett ducinak lenni, és méghozzá annyira, hogy sokszor már kedvem sincs az lenni. No nem az állandó forradalmár énem mondatja ezt velem. Szerintem, az élet számos területén az átlagnál sokkal liberálisabb érzelmekkel rendelkezem. Mégis bátran vállalom, hogy a ducik a mai korban olyanok, mint a kilencvenes években a melegek. Feloldoztak minket, tett egy gesztust az irányunkba a társadalom, mi pedig ezen felbuzdulva Budapest Parádé szerűen kamionokon mutogatjuk magunkat bikiniben, és forrónadrágban. BÁMMM… ebben az pillanatban kaptam tőletek az első pofont képzeletben :)
Felfogom, hogy csendben harcolni nem lehet. Vagyis lehet, de nem túl célravezető. Ám a lassú víz partot mos dolgot sem látom a mi esetünkben, 100%-ban jó dolognak. Mint mindenben, ebben is az arany középutat kellene megtalálnunk. Ami mint jól tudjuk, mindig a legnehezebb..
Hazudnék, ha azt mondanám, én nem azért kezdtem el a duci blogomat, mert önértékelési problémáim vannak. Hogyne lennének. Azért nagy a pofám. Ha valaki tehát túl hangos a környezetedben most szólok, leplez valamit. Igen, azért üvöltöttem én isa klaviatúrámon keresztül, mert bántottak sokat. De én sosem hagytam magam. Úgy értem, persze, átmentem a depresszióevés dolgokon, az összes létező úszógumimmal lebegtem már az önsajnálat minden finomsággal feltöltött tengerében. Ám mindig volt egy pont ahonnan nem mentem lejjebb. Felálltam, bár szerintem nekem nincsenek hasizmaim. Legalábbis még senki nem bizonyította az ellenkezőjét.
Szóval összegezve az elmúlt idők történéseit, nekem bántotta a fülemet, a szememet a sok öncélú magamutogatás, a már kínosan tálalt hepinesz, és a rengeteg indulat, ami egy-egy életmódkókler reklámfogásának abszolút eleget téve beváltotta célját.
Dagi vagyok. Vállalom. Hogy Te vállalod, azt már régen tudom. De hogy vajon te vállalod-e, hogy én vállalom, vagy hogy én vállalom-e, hogy te vállalod, az már más kérdés.
Mielőtt még elégne a muffin egy utolsó gondolat kedves pocakos barátaim, ducinak lenni divat, ami egy külön életformát igényel. Ha te nem rendelkezel az ehhez szükséges képességekkel, akkor fogyj le. Ha igen, akkor pedig ne panaszkodj. Duci vagy. Pont. Én is. Megyek a muffinért. :)
