Dagi vagyok! Vállalod?

A blogom a kis életemet hivatott bemutatni pár megjegyzéssel, csípõs véleménnyel, és remélhetõleg nem csak számomra sok humorral. Várlak vissza ha tetszettem :)

Friss topikok

  • szarvasvadász: Köszönöm... (2013.07.15. 15:00) Egy baleset margójára
  • Zsazsa1989: @Padlásszoba: Kedves Padlásszoba! Először is köszönöm, hogy vetted a fáradtságot, és lejjebb teker... (2013.06.22. 10:28) Megütlek ember, ha mondom!
  • Powerslave: "2. Láthatatlan melltartó, ami tényleg NINCS…" Hülye vagy, anyjuk. Igényes nő nem hord melltartót. (2013.06.21. 12:23) Ki van a húsbolt nyuszilány
  • idegszaggató: Pont jó. Vicces, cinikus, de még nem önmarcangolós. Tetszett. (2012.05.07. 11:08) Szegény zsuzsi
  • idegszaggató: És mi van, ha nem bosszantja a mérete? (2012.05.07. 11:08) Egy zavart pillanat rendel....

Linkblog

Önértékelési zavart ettem reggelire

2013.06.22. 10:23 | Zsazsa1989 |

Litchi_Faye_Ling_BBW_Heat_by_TheAmericanDream(1).jpgKihasználva a meglepetésszerű olvasószámot megkíméllek titeket, és ma nem a hüvelygombáról, vagy épp a menstruáció szakaszainak kielemzéséről írok Nektek.

 

Az önértékelési probléma élő dolog. Mindenki küzd vele. Aki azt mondja nem, az így leplezi még maga előtt is, hogy de. Habár engem egy-két óránál, ne adj’ Isten napnál tovább sosem bírkóz le ez az érzés, be kell látnom, hogy akadnak olyanok, akiknek ez sokkal nagyobb gondot jelent.

 

Manapság igazán nem lehet egy szavunk sem. Az öngyógyító, kibeszélő, elfogadó „szakkörökkel” tele van a virtuális és a valós világ is, mindezek eléréséhez csak nekünk kell nyitottnak lenni. Mindenki másképp dolgozza fel a „hiányosságait”. Én harsánysággal. Poénokkal. Voodooval… Na jó, azzal nem.

 

A megfelelő önértékelés hiánya népbetegség. Meggátolja, hogy a bennünk lévő készségek és, képességek mások számára is látható formában előbukkanjanak. (Kivéve, ha az arcukba üvöltöd egy bloggal.)  Két formája van: alul- vagy túlértékeljük magunkat. Magyarországon lóhosszal vezet a kishitűség, alul értékeljük magunkat, képességeinket és az elért eredményeinket. Ez visszahat a teljesítményünkre, életünkre és lelki világunkra is. Idővel ez természetessé válik, gondolkodási rutinná rögzül, és folyamatos szorongáshoz, társas fóbiához, vagy éppen depresszióhoz vezet. De mielőtt besötétített szobában, otthon ülve várod a depressziót, akinek lehet még fehérlovon örülnél is, el kell áruljak egy kis titkot. Nem kell ám neked mindig szarul érezni magad. Ha egyedül sétálsz az utcán, és elhaladsz egy társaság mellett, tuti biztos lehetsz benne, hogy téged vizslatnak, és lehetsz te akármilyen tökéletes, csak a hibát keresik benned. Nem azért mert van, vagy ha van, akkor olyan feltűnő az, hanem mert ez a divat. Ma az embereket két csoportra oszthatjuk. Nem fura ez, mindig is voltak nézetkülönbségek vallásról, politikai meggyőződésről, bőrszínről. Ma a két csoport a fikázók, és a fikázandókra bontható. Na, ez a fura. Főleg, mert ennek a különös szociológiai csoportosulásnak a tagjai helyváltoztatóak. Attól függ, hogy melyik részbe tartozol, hogy milyen napod van, egyedül vagy társaiddal gyakorlod épp a kínos helyzeteket, mi van rajtad (érzésre, nem küllemre), menstruálsz-e, vagy épp régen szexszeltél.

 

Nem ringatom magam hiú ábrándokba, és Ti se tegyétek ezt. Nem fog egyik napról a másikra megváltozni egy emberöltőnyi butaság. De megvédheted magad. A saját taktikáddal. Igen, az én álarcom a közöny, a nagypofájúság, és a blog. A Tiéd legyen mondjuk a napszemüveged. Ami mögött azt képzeled azok ott a sarkon nem csúfolódós majmok, hanem csak ketrecbe zárt idióták.

 

Ez megoldás a hosszú távú problémára? Nyilván nem. De ahogy ahhoz, hogy vallási meggyőzőséből ne gyilkolják egymást az emberek sok idő kellett, úgy talán ahhoz is, hogy megtanuljuk az elfogadás képességét. Nézd el Nekem, hogy én ország világ előtt győzöm le a démonjaim. Sosem árultam zsákbamacskát ezzel kapcsolatban.

 

 

Úgyhogy ezért, ettől függetlenül, és mindenféle szempontból üzenem az univerzumnak: kösz, jól vagyok.